Magyary Ágnes regénye könnyed iróniával, olykor groteszk, helyenként szürreálisba hajló humorral kalauzolja végig olvasóját a maga legkevésbé sem tréfás közegén: egy huszadik századi kolozsvári magyar család négygenerációs történetén. A historikus külsőségek formáihoz a tartalmat azonban a regényalakok sorsa, egyéni és közösségi drámáik, összeomlásokat átvészelő életigenlésük szolgáltatja, ahogyan törekszenek, egyensúlyoznak és – ha bele nem halnak – túlélnek tragikus háborúk, vigaszt nem nyújtó békék, zűrzavaros impérium- és rendszerváltások között, melyek menetét olykor még annyira sem tudják követni, mint az abszurd módon megelevenedő figurák: a más időkhöz, erkölcsökhöz és normákhoz szokott királyné-szobor, tábornokfestmény, a repülőre szálló romantikus költőfejedelem, vagy a telek végén csorgó folyóból kifogott álombeli kövér víziló – hogy a családot a századelő óta szolgáló ház városrendezési célú lebontásával, az emlékeket, érzelmeket magukban hordozó limlomok kényszerű leselejtezésével és a kiköltözéssel 1984-re végül mégiscsak utolérje a történelmi végzet főszereplőinket.
