Tranzitszálló

Tranzitszálló
Két kisregény

A József Attila-díjas író készülő, legújabb könyve két kisregényt tartalmaz. A Tranzitszállóban egy távoli - talán trópusi - ország valamely eldugott kis falujába, az ottani tranzitszállásra érkezik egy turistákkal telezsúfolt távolsági busz. A délutáni pihenés után a főhős arra ébred, hogy a hotel teljesen üres, se a csoporttársainak, se a holmijuknak nincs semmi nyoma. Ekkor döbben rá, hogy még azt sem igen tudja, milyen országban van. Egy hosszú és bizarr folyamat veszi kezdetét, amelynek végén kiderül, hogy mindig is ide tartozott, ebbe a fülledt levegőjű trópusi országba és az a másik, a turistabusszal és az utat szervező feleségével csak a képzeletének játéka volt. Az Életünk terében egy fiatal fotóriportert helyszínelni hívnak egy olyan lakásba, ahol egy idős néni szó szerint a saját szemetébe fulladt bele. Azon kezd tűnődni, mi mindennek kellett történnie ahhoz, hogy egy értelmes, cselekvőképes ember ilyen borzalmas módon végezze. Amikor végül sikerül megérteni a kiváltó okot, már ő is ugyanabban a borzalmas helyzetben van, mint amiben a néni volt, de ekkor már képtelen kievickélni ebből az önmaga állította kelepcéből.

Ár
1 575 Ft
1 260 Ft

Szerző további művei

Rézeleje
Majoros Sándor
3 800 Ft
3 040 Ft
Majoros Sándor: Tranzitszálló
Adatok
Kiadó
Magyar Napló Kiadó
Oldalak száma
196
Kötés típusa
kartonált
ragasztókötött
Súly
200gr
ISBN
9789639961050
Kiadvány nyelve
magyar
Kiadás dátuma