"Mi ezt valljuk"

"Mi ezt valljuk"
Napirendhez és napirenden kívül: Antall József miniszterelnök kormányüléseken elhangzott érdemi hozzászólásai (II. kötet)

„Mi ezt valljuk.”

Jelen kötet címoldalán ez a háromszavas idézet olvasható abból a miniszterelnöki hozzászólásból, ami Antall József kormányának 1990. november 17–18-i, kétnapos ülésén a költségvetésről szóló vita keretében elhangzott. A miniszterelnöknek egy szakadék szélén tántorgó, mérhetetlen adósságállománnyal küzdő ország költségvetési helyzetét kellett megoldania. Ebben segítségére volt személyes presztízsén kívül az a szinte mérhetetlen ismeretanyag – a közjogtól a politológián keresztül a szellemtudományok különböző ágazatáig –, amelyet az előző évtizedekben magába szívott és megbízatása pillanatától kezdődően a gyakorlatban alkalmazott. A költségvetési vitában is érzékelhető, hogy teljes tudatában van politikai felelősségének, ugyanakkor tanári precizitással beszél a kereszténydemokrácia és a szociális piacgazdaság kormányprogramot meghatározó kereteiről, valamint az állami szerepvállalás mértékéről. 
Antall József nem úgy lett kormányfő, mint általában a miniszterelnökök, hogy a leendő kormány és a hatalmon lévő párt parlamenti frakciójának tagjai előzőleg évekig együtt dolgoznak ugyanabban a politikai közegben, ismerik egymást, tisztában vannak egymás gyengeségeivel és erősségeivel. Az Antall-kormány meglehetősen váratlanul, felkészülési idő nélkül állt össze. Szakterületükön kiváló, de a demokratikus államrendszer működtetésében, közigazgatási szervezetek irányításában, a kompetenciakörök elhatárolásában gyakorlatlan emberek. Hozzájuk szól értő módon, őket instruálja, általában szelíden, de néha indulatosan a miniszterelnök.
Nem érdektelen a kötet címeként választott mondat elhangzásának időpontja. Három héttel vagyunk az ország egészét megrázó és megbénító, a nemrégiben megalkotott demokratikus intézményrendszer működését megkérdőjelező taxisblokád után. Ebben a helyzetben kormányozni az országot az átlagosnál is nehezebb feladat. Érdemes tehát a miniszterelnöki hozzászólásokat nemcsak a tartalom, hanem az elhangzás időpontjának kontextusában is kezelni.
Kis magyar történelem a kormányfő előre tervezett és spontán megszólalásainak tükrében 1990 májusa és 1993 decembere között…

                                                                                         Marinovich Endre

Ár
5 000 Ft
4 000 Ft
"Mi ezt valljuk"
Adatok
Kiadó
Magyar Napló kiadó
Oldalak száma
1048
Kötés típusa
cérnafűzött
keménytáblás
Súly
1576gr
ISBN
9789635411313
Kiadvány nyelve
magyar
Kiadás dátuma