Csokonai Vitéz Mihály alkotói portréjához
Bár a Csokonai-kutatás legújabb szemléleti iránya a portréalkotó megközelítés mellett érvényesítendő egyidejű sokszerűség esztétikájának recepcióhagyományát aktualizálja, az 1990-es évek pályaképei a kortárs diskurzus vonatkozásában is indokolttá teszik a boldogság énekeseként induló, maradandóvá azonban a boldogtalanság költőjeként váló alkotó „valódi” természetére irányuló kérdésfeltevést. A kötet műelemzései e szakirodalmi tradíció moduláló eredményeihez kapcsolódva a programkoncepcióra épülő Csokonai-kép rejtett vonásainak feltárására vállalkoznak a sorok között olvasás módszereivel. A hipotézis lényege, hogy a költői életterv 1800 körüli felbomlása az ars poetica meghirdetését eredendően motiváló ok: a halandó lélek problémájával folytatott belső küzdelemből fakad, így a poéta „titkos” szomorúsága Csokonai személyes filozófiai útjának érzelmi vetületeként is azonosítható.
