Por és hamu

Van, ami elmúlt, s van, ami itt marad. Ennek a költészetnek itt marad, új sebekkel sajog az igazsága. Mert a politikai szabadságot visszaszereztük - s ezért kevesen tettek többet, mint a kultúra emberei. De a sámán továbbra is otthontalan - mert a lélek élete, a kultúra, nem foglalta vissza a középpontot. A lelkeket elrabolta az elektronikus giccs meg a zsurnalizmus, és a sámán egyedül virraszt a középpontban.
De történt valami más is a költészet körül 1990 óta. A költői helyzet és a költészet félelmetes leegyszerűsödése. Azzá, ami mindig is volt - bár tisztán talán sosem lehetett - a (sosem volt) béke klasszikus pillanataiban. Egyszerű művészet, amely néhány egyszerű, monumentális dologról szól, arról kell szóljon. Szerelemről, születésről, halálról, kozmoszról, Istenről. Nem feltétlenül egyszerűen - de mindig személyesen, a költő saját, személyes modorában.
(...) Könnyű a költő feladatát elmondani - de költőnek lenni, igazinak, ritka csoda. Ezt a csodát keressük mindig, amikor egy vers olvasásába fogunk. S ha nem halljuk meg azt a személyes hangot, ami úgy pendül bennünk meg, akkor letesszük a verset. Akkor nem érdekel. Ilyen kegyetlen dolog ez. Ilyen szép. (Kodolányi Gyula)