Penckófer János verseiben a vízióvá táguló vallomás saját mitológiát formáz. "Beszédlát(om)ása" a "titkok kapuján túli hazába" tekint, ahol lírájának intuitív tudása, lelki-szellemi egységérzése összefűzi a személyest a megsejtett egyetemessel. Sajátos idődimenziót alkot. Érintkezik lírájában az ősi, az archaikus és (poszt)modern. Mondatai magukba foglalják a kimondás és a kimondhatatlanság örök feszültségét, hiszen úgy is lehet, hogy "semmit sem ő alakít, mert nem is ő beszél, hanem a súgás". (Papp Endre)
A Hamuther című díjnyertes kisregény szerzője, a kárpátaljai magyar irodalom monográfusa a múlt és a jelen, az archaikus és a modern, a metafizika és a XXI. századi reália, a közösség és az individuum összefüggéseinek mai nyelvet kereső, az időn átütő érvényes beszédet teremtő költőként, a kevesen maradtak egyikeként szól hozzánk ebben a kötetében, nem lehet nem odafigyelni rá. (Elek Tibor)
Eperejesi Penckófer János írt egy remek irodalomtörténeti kézikönyvet a 20. század második felének kárpátaljai magyar irodalmáról. Bátor és szabad könyv: szerzője nem kötött alkukat, kompromisszumokat, nem egyezett meg hatalommal, régi renddel stb., ezért a maga szakmai tudása és lelkiismereti törvénye szerint, fölrúgva megrögzöttségeket, sztereotípiákat, hitelesen újrapozícionálhatta Kárpátalja irodalmát. A könyvnek egy nagy hiányossága mégis van: külön fejezet illette volna Penckófer Jánsot, a költőt, a díjnyertes Hamuther című kisregény íróját, a kritikust és az említett kézikönyv szerzőjét, merthogy JP és EPJ egy és ugyanazon személy. PJ pedig az író, akinek a nevéhez a régió rendszerváltozás utáni legerőteljesebb indulása kapcsolódik. (Pécsi Györgyi)
