Pozsonyi kávé Bratislavában

Pozsonyi kávé Bratislavában
(41 kortárs szlovák költő antológiája)

Az antológia az 1980-as évek végétől napjainkig, a szerzők születési sorrendjében, így hosszmetszetében is megkísérli áttekinti a kortárs szlovák líra útját és fejlődését. Olyan költőktől is olvashatnak, akiknek a kor magyar költészetében nem volt és lényegében ma sincs pandanjuk, talán csak Strážay és Hevier kivételével. A rendszerváltozás körül, illetve az 1990-es évektől indulókkal már felnőtt két-három olyan újabb nemzedék is, akik egyfelől „barbár nemzedékként” aposztrofálva magukat és feladva a „jól fésült költő” attitűdjét – a „magánélet költészetének” preferálásával a korábbi irányoktól és irányzatoktól is tüntetőleg eltértek, de találkozhatunk a „text generation” képviselőivel (Machovszky, Habaj, Šulej) is. A versek egy részét Miroslav Bielik, a Szlovák Írószövetség elnöke ajánlotta a kötethez, másik felét Tóth László költő, műfordító válogatta számunkra, aki utószavában foglalja össze a szlovák és magyar költészet egymásra hatásait.

Ár
2 900 Ft
2 320 Ft
Pozsonyi kávé Bratislavában
Adatok
Kiadó
Magyar Napló Kiadó
Oldalak száma
204
Kötés típusa
puhatáblás
ragasztókötött
ISBN
9789635410439
Kiadvány nyelve
magyar
Kiadás dátuma