Sokszor mintha nem is vers lenne, hanem egy hirtelen támadt gondolat, felismerés, a tudatnak és a gyors érzékeknek az időbe vágó villámlása. A hangulat, az érzelem éppúgy megfér benne, mint a leírás, a filozófia, az önéletrajz, a sorsütközésekkel telített gondolatmenet. Néha elégiát tömörít, néha tájköltészetet vagy logikai kifejtést, magyarázatot, tézisrendszert. Nemcsak annyiféle, ahány az ember, hanem ahány tudati működés reflexióját képes kiváltani az emberben a világ. Mint egy madárszárny hirtelen rebbenése, mint a fél arcát csak egy pillanatra mutató falevél, mint egy váratlan csillagsugár-mozdulat az éjszakai ég felhői mögül. S ilyen gazdag rétegzettségben mozdul elénk a műfaj Pusztay János költészetében is.
