A semmi ellen

A költő új kötetében újra a magyarság létalapjai felé fordult. Nyelvünk, múltunk, kultúránk, jelen helyzetünk, megmaradásunk a fő témái, az utóbbiban önmardosását, kritikáját sem hallgatva el. Több verse a gyerekkort, az életút emlékeit emelik fájdalmas-boldog megvilágításba, és foglalkoztatják a szerelem, a nemiség, a halál, a bensőséges érzelmek témakörei is.

A versek legtöbbje kötött, ritmikus, rímes formában íródott. Föltűnő a népdalokhoz közeli vagy éppen szürrealista, szabad verses megoldások váltakozása. Tornai láthatólag a hagyományos és modern kifejezőeszközök minden lehetőségét fölhasználja, hogy – mint pályája korábbi szakaszaiban is – elmondja, amit tudatalatti és tudatos késztetései sugallnak.