Újrealizmus és modern népiség a mai magyar irodalomban

A jelen tanulmánygyűjtemény több évtizedes adósságot törleszt, amikor – közvetve vagy közvetlenül – figyelmeztet a jelenlegi irodalmi kánon egyoldalúságára. Amikor cáfolja azt a közkeletű vélekedést, hogy az utóbbi évtizedekben, illetve napjainkban minden számottevő magyar író az idővel egyre jobban beszűkülő, egyre mechanikusabbá, kiszámíthatóbbá váló nemzetközi posztmodern mintát követte vagy követi.
A kötet szerzői – jeles irodalomtörténészek, kritikusok, esszéisták – meggyőzően igazolják, hogy vannak olyan írók, akik képesek az efemer kortendenciákkal szembeszegülni, és olyan értékeket képviselni, amelyeket a posztmodern kevéssé körültekintő apologétái viszonylagossá tettek, illetve a perifériára szorítottak. Akik folytathatónak tartják a magyar irodalmi hagyományt, és egyben annak megújítására is vállalkoznak a megváltozott körülmények között; akik alkotói minőségükben – nem egyszerűen zsurnalisztikus művek: jegyzetek, tárcák, röpiratok, hanem komolyan vehető irodalmi alkotások szerzőiként – fogékonyak a magyar társadalom, a magyar nemzeti közösség valódi problémáira.
Ilyen probléma lehet például a hazai táj, illetve annak történetisége és identitásképző szerepe; a vidék, a falvak kálváriája a szovjetizált Magyarországon; a határon túli, saját szülőföldjén kisebbségben élő tömb- és szórványmagyarság helyzete vagy az 1956 után nyugati emigrációba kényszerülő, „hazátlan” magyarok sorsa is.
A kötet a 2013. szeptember 20−21. között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Eötvös József Collegiumában a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetével közösen tartott Történelmi emlékezet, szociográfia és fikció a mai magyar prózában, valamint a 2014. október 6-án a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi karán megrendezett Újrealizmus és modern népiség a mai magyar irodalomban című konferenciákon elhangzott előadások szerkesztett változatára épül.