Václav Pankovcín: Szép temetés lesz

Meghitt pálinkázás rég eltávozott nagyapjával az atyai ház udvarán. Sohasem hallott, semmiféle térképen nem szereplő falu az eldugott katlanban, pénzt és szerelmet ígérő, végzetet hordozó. Kísértetként visszajáró testvér, akit a kőarcú, öreg pap ördögűző szavai sem akadályozhattak meg abban, hogy szeretett nénjét maga után vigye a halálba. Halott képű fiatalok a diszkóból hazafelé száguldó kocsiban, miközben a halottas ágyból kiszálló anya gyengéden megágyaz fiának, akinek neve másnap szintén elhangzik az elhunytakért mondott könyörgésben.
Václav Pankovcín sejtelmes Kelet-Szlovákiájára előző kötetünkből (Három nő a diófa alatt) ráérezhetett már a magyar olvasó, itt még inkább kiteljesedik, mai színekkel gazdagodik az írót annyira jellemző szimbolikus látásmód, mágikus realizmus. Ám nemcsak itt, az Isten háta mögött állt meg az idő: a nagyvárosi történetek ugyanúgy titokzatos dimenziókba, rég lebontott, öreg házakba és sorsokat összefonó, élettörténeteket megálmodó kollégiumokba, panelépületekbe vezetnek minket. A bőröndben talált levágott fej vagy a fenti lakó vécétartálya mind-mind titkok és képzelődések forrásai, a Las Palmas-i bazár rejtett boltjának belső fülkéjéből kilépve magunk mögött hagyjuk szabályosan csorgó életünket és élethazugságainkat. Közben kínos pontossággal elmondják nekünk, kitől származik és mi van a hűtőszekrényben, melyik élethelyzetben mire gyújt rá a főhős, hány tekercs vécépapír és törülköző fér be a fürdőbe Szociografikus díszletekből bújnak elő a talányok, családi történetek, groteszk testi kapcsolatok és szerelmi sóvárgások.
A tragikusan rövid életű szerző (1968-1999) a kortárs szlovákpróza egyik legeredetibb alakja, jó nevű riporterként és elismert íróként ugyanolyan mestere a sorsára hagyott zempléni falvak megfestésének, mint a pozsonyi betondzsungelből kisarjadó életmesék felmutatásának.