Részlet Vasadi Péter ajánlásából:
Végh Attila verseiből (s esszéiből) kiderül: tudja, hogy igaz dolgokról jól beszélni korántsem jelenti azt: igazak is vagyunk. A verseiben elrejtett (s rejtőző) feszültségnek, a jellemzően baljós, melankólikus iróniának oka e különbség tudata. Költészetének különössége talán az, hogy a gondolkodás alkonyati ambivalenciájából táplálkozik. Igenlő nemet mond, és tagadó igent; ez nem csak hogy lehetséges, hanem egyenesen követelmény “a szépben”. A Szerzőnek még az irodalomnál is fontosabb a lét, a létezés, a maga létének megmagyarázhatatlan súlyossága, ellentmondásossága, egyetlensége; ami van, igazából nem Van. A Van pedig nincs, vagy úgy van, mintha nem volna. E “dolog” latolgatásában távoli(nak látszó) nagy elmék (mint Nietsche vagy Szent Ágoston) Végh Attila rokonai közé tartoznak.