A világot felvevő kamera az ember eszmélésének pillanatától, szeme végső lehunytáig ott működik benne, rögzíti képben és hangban egyaránt a világot. Látja és képekben raktározza a gyerekszoba arányait, játékait, az iskolafalakat, azokon a tablókat és az univerzum szerkezetét, működését, növényeit, állatait, történelmét megjelenítő alakokat, ábrákat, az udvarok és az emberi szavak visszhangjait. Örökre a retinába fotózza a bejárt tájakat, a fontos vagy elúszó arcokat, és érzékeny membránjain a társadalmi állapotokat. A hősök és a gyilkosok arcát. A lázadók fényeit és az alattvalók sunyiságát. A személyes lét árkait, csapdáit és a tisztább levegőjű magaslatokat. A küzdés keserveit és diadalát. A filmművészet gyakran irodalmi művekből: regényekből, novellákból avagy históriai esetekből merít, ezeket sűríti képkockáiban memória-kártyákra. Vékás Péter, a mélyből kanyargó utakon az operatőri minőség kilátóira érkezett Balázs Béla-díjas művész társadalom-, lélek-, sorsfestő és a korabeli magyar létet egyszerre értelmező, műfaji értelemben is számos vonást egyesítő „szabálytalan” önéletrajza fordított módszerrel született. A belső kamera által 1968 és 2023 között felvett s különböző füzetekbe vagy kóbor papírlapokra rögzített időmozaikok az anyanyelvre fordítva állnak össze kötetében szociografikus, autobiográfiába épített, pszichológiai, filozófiai, teológiai és művészetelméleti vonásokkal telített s a történelmet is analizáló irodalmi művé. Mert ízig-vérig szépirodalom ez könyv. A kamera szavakká öltöztetett tükrében ott ábrázolódnak a huszadik század második felének személyiség- és nemzetpróbái, ott vonulnak történelmi vazallusai, neves és névtelen áldozatai, majd a diktatúra homályából kilábalt idők reményei és krízisei is. Maga az eleven élet, amely e vizuális alkotásokkal is kiegészített tanúságtételnek a fényre bocsátására kényszerítette az alkotót – a létet értelmező „szemmérték” sokfelé nyíló spektrumát kínálva mai és leendő olvasóinak.
