A fiatal nemzedék költői többségükben már nem a kilencvenes évek nyelvjáték-költészetét művelik. Nem az exkluzív poeticitás a jellemző, sokkal inkább egzisztenciális téteket mozgósítanak, ezzel együtt magának a nyelvnek a megtörténése érdekli őket.
Kulin Borbála színvonalas, érzelmesen okos művei is erről tanúskodnak. Ezért nála nem annyira a táblázatszerű líra-epika felosztás a meghatározó – több költeményét elbeszélésként is lehet olvasni, hiszen vannak bennük tér- és idő-felosztások, szereplők stb. A szerzőnek a személyes lét igazságának kimondása a fontos. Habár vannak a kötetben szépen kimunkált, kötött formájú versek is, de érződik, hogy nem ezek dallamossága a végcél. Ha már akusztikáról beszélünk, inkább a mondatok hosszabb, mégis kedvesen kecses hangulata, elbeszélészenéje hallható az olvasás belső hallása számára. A költő végigtekint eddigi életén, levonja a tanulságot, közben szembesül a nyelv mondhatóságával. „Egy ponton mindenki eljut odáig, / hogy beszélni nincs miről. Pontosabban, / hogy a lényeg nem elbeszélhető” (Először esik el).
A művek nyelvi magatartásának sajátossága még az is, hogy a pictura/sententia klasszikus kompozíciója hirtelen egy-egy asszociációs ugrással kimozdul, a kompozíció így kap többletjelentést – a tárgyias, reális zsánerleírások hirtelen belső tájak szürrealisztikus körébe kerülnek. „Családunk múltja, bokamagasságban – / egy pinceablak: üveg híján inkább / luknak nevezném – fenn tágas tér / kövezett utcák és nyár. / Néha erre csenget el a fagyiskocsi. (…) Hallod a póktalan hálók feszülését? / Látod mögötte, milyen mély a katlan? / Lelkemre, kisfiam, ne lépj olyan közel! / Ami őriz, ami vár, egyformán mozdulatlan” (Pinceablak).
Személyes versek, de nem a nyolcvanas-kilencvenes években elterjedt új szenzibilitáshoz tartozóan. Nem az esetleges világkép áll mögöttük. A lét lényegére utalnak a sorok, ilyen értelemadásra irányítanak a verscímek is. A megfigyelt apró tényszerűségek felsorolásából következő általánosításra hajló gondolkodást segítik elő a művek. De mindezt „aláássa”, hogy nem a transzcendenciára utaló metafora az uralkodó retorikai alakzat a szövegekben.
A szerző alapvetően konzervatív, mégis eszébe juthat az olvasónak, hogy az újabb megközelítések közül melyikben talál termékeny jelentésadási lehetőséget a művek befogadása során, nemcsak poétikai, hanem társadalmi oldalról is. A klíma, az új médiafelfogás és a genderalapú kánonmódosítás szempontja közül a harmadikra tippelnék. Leginkább feminista szempontra, bölcseleti és irodalmi értelemben is. A feminizmus ebben az értelemben a dekonstrukcióhoz állna közel. Ebben a vonatkozásban az általános világ- és emberkép valójában férfielnyomás – Platóntól a modern ideológiákig. Téma és értelmezésmód megváltoztatása ebben az értelemben a feminista látásmód. Ez a szemlélet elsősorban a szülés, anyaság létbeni helyzetét, másrészt a történelem és kultúra színhelyeinek másfajta nézőpontját tartja fontosnak. A főhős: több versben is a nagymama és az ő világa. (Engedtessék meg tőlem egy személyes vonatkozás. Apai nagymamám pásztói volt, jártam vele a versben szereplő piacon, nekem is hozott vásárfiát. Nagyon szép emlék a pásztói piac számomra is.)
Illetve a sci-fi-thriller tudományosan bátor és okos Scully ügynöke is színre lép feminista vonatkozásban. Utóbbi szereplő a tv-sorozat (X akták) szemiotikáját is játékba hozza. A szerző a szupernő hűvös okosságáért könyörög egy versben (Könyörgés Scully ügynökhöz), nyilván az érzelmek elfojtása is benne van mindebben, gyengeségnek tekintve azokat, tehát a felülkerekedés, a hatalom feminista látószöge érvényesül, a férfitársadalom értékrendszerére is utalva. Ha nem a gender hermeneutikájából olvassuk a műveket, azt is mondhatnánk – a jelentésalkulás szerint –, hogy a betonbiztos elit egyik tagjának beszédét hallanánk, aki a szíve mélyén átlagember szeretne lenni. A persona magabiztosságra törekvése mögött sokszor labilitás, szorongás rejtőzik.
Érdekes, hogy a fenti szempont akár a családtörténetbe is beágyazódhat. A legendás régi Mozgó Világ társalompolitikai, irodalmi és generációs hatalmi harca egy kislány szemével, a közéleti közeg az oikosz, a háztartás magánéleti perspektívájában kerül színre. „Nem értettünk akkoriban az egészből sokat. / Apátok mozgós barátai jönnek / – mondta Anyu. / Ez azt jelentette, délutánra / beszorulunk a gyerekszobába, a lakás / megtelik hangos emberekkel, cigarettafüsttel, / bombaként robbanó nevetésekkel, és / elmarad esti mesénk aznap. (…) Nagyjából tudtuk, / név szerint ki kicsoda, de hogy miféle / író, költő, tudós ember, azzal nem törődtünk. / Egyszerűbb jelekből igazodtunk el akkoriban” (Apám barátai).
A lírai megszólalás jelen időben történik, a megszólaló már feltehetően tudja, milyen jelentős irodalomtörténeti, sőt politikatörténeti témákról volt szó, de nem tartja jelentősnek az egészet, illetve más nézőpontban mást tart fontosnak. 
A költemények fő vonatkozása a család, a szorosan vett hozzátartozók. A versekben megnevezett társfigurák: nagymama, édesanya. Akár egy Szép Ernő-vers is beugorhat közvetett módon, de nem az apa, hanem a nagymama lesz a felettes én (Szárnyakkal fölfelé).
Az első és második ciklusban (Zolika autója, Szárnyakkal fölfelé) az én–te viszonylatok jelentése, a test beszéde artikulálódhat az olvasás folyamatában. Gyerekkort idéző és erotikus versek szerepelnek itt, amelyek felépítik a személyiséget. Az Életem dele ciklus a leginkább epikus jellegű, a külföldre távozás és hazatérés lírai helyzetjelentéseit tartalmazza. A Nem vagyok költő ciklusban folytatódnak az identitáskereső, személyes létversek, de sokszor társasági, játékos formában. Nekem legemlékezetesebb a Kecskebúcsúztató című opusz. Az Olló záró ciklus ismét az elmélyültebb hangot üti meg, úgy érzem, ez és az első ciklus visz Kulin Borbála alkotói jövője felé.

Payer Imre