Banner Zoltán

Banner Zoltán

művészettörténész, író

BANNER ZOLTÁN (Szatmárnémeti, 1932), író, művészettörténész, előadóművész. Középiskolai tanulmányait a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban végezte (1951), majd 1955-ben a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi kara Történelem-Filozófia tanszékén szerez bölcsészdiplomát. Előbb ugyanott tanársegéd, majd minisztériumi főelőadó a bukaresti Oktatás-és Művelődésügyi Minisztérium nemzetiségi főosztályán (1957-1958). 1958 szeptemberétől 1987 januárjáig a kolozsvári UTUNK című irodalmi-művészeti hetilap művészeti rovatvezetője. 1988 óta Magyarországon, Békéscsabán él, itt főmuzeológus a Munkácsy Mihály Múzeumban (1988-1999), illetve a Tessedik Sámuel Főiskola Vizuális-nevelési Tanszékének tanszékvezető tanára (1994-1997).
          Tevékenységét három pályán fejti ki: művészettörténész, költő és előadóművész.
          Művészeti íróként-művészettörténészként több mint ezer tanulmány, cikk, katalógus-előszó szerzője. Hetven könyve jelent meg. Jelentősebb képzőművészeti tárgyú művei: Mattis-Teutsch János, Szervátiusz Jenő, Mohy Sándor, Fuhrmann Károly, Benczédi Sándor, Gaál András, Márton Árpád, Árkossy István, Péterfy László (monográfiák). Erdélyi magyar művészet a XX. században (1990), Teremtő önvédelem /erdélyi magyar naiv művészet (1995), Szó, eszme, látvány /50 erdélyi művész a művészetről (2002), Képírás – Képolvasás /Az erdélyi magyar művészetről (2016). Főbb szépirodalmi művei: Csillagfaragók (1972), Kié vagy Ausztrália? (1979), Ólomharang /versek (1982), Vincellér-ének /versek (2002), Örvendjetek némaság lovagjai! /pódiumnapló (2007), Hátra ne nézz /versek (2012).
          Számos kiállítást rendezett és nyitott meg Erdélyben valamint Magyarországon.
          Rádió- és TV-műsorok szerkesztője illetve szereplője.
          Előadóművészként 1964-től lép fel rendszeresen hazai és külföldi pódiumokon. Tíz önálló irodalmi estet szerkesztett, rendezett, mutatott be. A legkülönbözőbb irodalmi – művészeti – közművelődési rendezvények állandó résztvevője. Fellépéseinek száma megközelíti az ezret. A Petőfi a hídon című műsorát több mint 150 alkalommal adta elő. Négy előadó-estjéről hanglemez készült.
 

 

www.bannerzoltan.hu

Díjak, kitüntetések:

        Kulturális Érdemrend (Románia, 1967)

        Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt 2004.

        Szervátiusz Jenő díj 2005.

        Móra Ferenc díj 2007.

        Kriterion Koszorú 2011. díj (Kriterion Alapítvány, Csíkszereda)

        Magyar Érdemrend Lovagkeresztje 2012.

        A Magyar Kultúra Lovagja cím (A Falvak Kultúrájáért Alapítvány, Budapest, 2018.)

Legutóbbi művek

Banner Zoltán: Télikert
versek
Banner Zoltán
2 500 Ft
2 000 Ft
Banner Zoltán: A cédrusfa hatalma
Az én Magyar Művészeti Akadémiám
Banner Zoltán
3 800 Ft
3 040 Ft