Csorba Sándor

Csorba Sándor

tanár, irodalomtörténész

Csorba Sándor (Szemere, 1934) iskoláit a Sárospataki Református Kollégiumban végezte, 1957-ben az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett magyar-történelem szakos tanári diplomát, majd a nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium alapító tanári karában dolgozott. Kandidátusi fokozatot 1987-ben, habilitált tanári minősítést 1999-ben szerzett. 1973-tól 2004-ig a Bessenyei György Tanárképző Főiskola (2010-től Nyíregyházi Főiskola, 2016-tól Nyíregyházi Egyetem) Irodalom Tanszékének munkatársa volt, vendégtanári státusban oktatott Eperjesen (1979), Ungváron (1988) és a Miskolci Egyetemen (1992) is. Kezdetben, levéltári kutatásokra alapozva, a felvilágosodás és a romantika korabeli ifjúság irodalmi kultúráját, művelődését és az 1832/36. évi országgyűlési ifjak irodalmi és politikai tájékozódásait vizsgálta, majd kutatásainak középpontjába Kölcsey Ferenc, Bessenyei György és Szemere Bertalan életútja került. A Bessenyei- és a Kölcsey Társaság egyik alapító személyisége, utóbbinak alelnöke volt, 1988 óta Társasági Füzeteinek sorozatszerkesztője. 1991 és 2015 között részt vállalt a Kölcsey Ferenc Minden Munkái kritikai kiadását az Irodalomtudományi Intézetben előkészítő kutatócsoport munkájában. Kölcsey pályájáról számos könyve jelent meg, önálló kötetekben elemezte Szemere Bertalan pályakezdését és Bessenyei György munkásságát is.

 

Legutóbbi művek