1965. június 11-én születtem, Miskolcon. A Földes Ferenc Gimnáziumban tett érettségi és az előfelvételisként letöltött nagyatádi katonaév után a Miskolci Egyetem (akkor NME) Állam- és Jogtudományi Karán (1984-től), valamint a budapesti Pázmány Péter Római Katolikus Hittudományi Akadémián, a Központi Szemináriumban (1987-től) folytattam tanulmányaimat. Teológiai éveim során, néhány sorsszerű találkozásnak köszönhetően, ébredt fel bennem az érdeklődés a népi vallásosság iránt. Az 1980-as évek második felétől járom Erdélyt, rendszeresnek mondható néprajzi kutatásokat 1990–91-től végzek, elsősorban az általam Hárompataknak elnevezett falvakban (Kostelek, Gyepece, Magyarcsügés), a Gyimeseken, az Úz menti csángó telepeken, illetve Csíkban, Kászonban és Gyergyóban. Érdeklődésem elsődlegesen az archaikus népi imádságok, ráolvasók, hiedelemmondák világára terjed ki, bár a viseleti darabokon látható hímek, szedések, a hímes tojások és tojáshímek, a festett bútorokon szereplő ábrázolások százait is összegyűjtöttük feleségemmel, Csuzi Enikővel. A hárompataki csángók között végzett hímestojás-gyűjtésünk anyagát – több száz tojást és rajzot – a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum őrzi. Az elmúlt bő húsz esztendőből nagyjából hármat töltöttem „terepen”, azaz székely és csángó ismerőseink, barátaink körében. Ezalatt csaknem kétezer archaikus népi imádságot, ráolvasót és vallásos népéneket, s attól is nagyobb mennyiségű hiedelemmondát vettem magnóra. Erre a bázisra épül bő kéttucatnyi tanulmányom, valamint önálló és feleségemmel együtt jegyzett köteteim. 2004-től a Magyar Néprajzi Társaság tagja vagyok.
A jogi és teológiai stúdiumok mellett a „magam nyomorúságára” kitanult folklorisztika, a kezdeti rövidebb cikkek, dolgozatok (pl. Jászkunság, Palócföld, Pannonisches Jahrbuch) után 1998-ban és 2000-ben, a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság évkönyvében jelent meg két nagyobb tanulmányom a hárompataki és gyimesi csángók körében addig elvégzett munkámról. 2001-ben, Erdélyi Zsuzsanna, Barna Gábor és Eperjessy Ernő ajánlásával, a Szent István Társulatnál publikáltam az Aranykertbe’ aranyfa című – jelentős szakmai visszhangot kiváltó – kötetet az említett vidék, valamint az Úz mente, Csobányos és egyes csíki székely falvak archaikus népi imádságairól és ráolvasóiról. A könyvet, amelyben összesen több mint 250 ima és ráolvasó szerepel, Erdélyi Zsuzsannán kívül a kolozsvári Babeş-Bolyai Egyetem docense, Tánczos Vilmos, a csíkszeredai történész, Szőcs János, valamint a szegedi Polner Zoltán ismertette különböző folyóiratok és periodikák, így az Erdélyi Múzeum, a Honismeret, a Néprajzi Hírek és a Szegedi Szépírás hasábjain.
A fenti kötet megjelenésétől egy év sem telt el, amikor atyai barátom, P. Daczó Árpád Lukács, a népi tudást évtizedek óta gyűjtő idős ferencrendi szerzetes átadta nekem hagyatéka egy részét, az 1974 és 1999 között összeszedegetett erdélyi és moldvai archaikus népi imádságokat, ráolvasókat, kántákat, szentes énekeket. A kesze-kusza kézirathalmazból és az azt kiegészítő magnófelvételekből – utóbbiakat azóta átadtam a Zenetudományi Intézetnek – rendeztem sajtó alá Lukács atya Hosszú utak megszomorodának című kötetét, amelyet a 2003. évi Könyvhétre a Magyar Napló adott ki. A belső-erdélyi és székelyföldi imádságokat is szép számmal közlő – így a hozzáértők által hiánypótlónak tartott – kötet előszavát Erdélyi Zsuzsanna írta.
Az Aranykertbe’ aranyfa című, szükség kurtította, kötetből kimaradt archaikus népi imák és ráolvasók egy része az MTA Néprajzi Kutatócsoportja által, Tomisa Ilona szerkesztésében kiadott, Hárompatak című tanulmánykötetben (2003) látott napvilágot. A Ragyogo csillagok a földre huljatok című dolgozatban szereplő 63 ima, ráolvasó és szentes ének, az előzőleg közölt szövegekkel együtt, a hárompataki csángók ima- és ráolvasó-kincsének átfogó keresztmetszetét adja.
Az imák és ráolvasók mellett gyűjtött hiedelemmonda-kincs egy része – ördöggel, lüdérccel, boszorkányokkal, szépasszonyokkal, rekegővel és infernális társaikkal kapcsolatos „anyag” –, több mint ezeregyszáz monda, a Magyar Napló kiadásában jelent meg, 2004-ben. A kötet – amelynek ajánlói Erdélyi Zsuzsanna és Bosnyák Sándor voltak – 2005. június 1-én a Magyar Írószövetség Arany János Alapítványának „Év Könyve” díját nyerte. A könyvet a Magyar Néprajzi Társaság Nemzetiségi Szakosztálya által rendezett könyvbemutatón és felolvasóülésen Erdélyi Zsuzsanna, valamint Eperjessy Ernő és Halász Péter méltatta; az Erdélyi Múzeum hasábjain Tánczos Vilmos, a Tariménes c. folyóiratban Móser Zoltán, a Szépirodalmi Figyelőben Prágai Tamás, az Új Könyvpiacban Halász Péter ismertette.
Takács György
