A Magyar Napló áprilisi lapszámának tartalmából:

 

 

„Mi is maradt el? Muhi és Mohács.

S ha ők látomás, te is: látomás.

Az, az, s mióta! Egy menekülés

s a késő dac vagy, mely még visszanéz.”

(Illyés Gyula)

 

„A főoltár előtt sebesültek,

és sorra mind a tarkón lőtt Igék.

Karnyújtásnyira bár az Isten…

Berobbantott csatornafeljáró

fedlapja az Ég.”

(Kovács István: Az emlékezés többször átírt verse)

 

„Úgy szeretnék hálát adni végre

a békében leélt évtizedekért,

most, amikor itt van a háború,

ablakon zörget, a küszöbhöz ért.

 

Legalább az érkező tavasz

legyen örömmel teli, vágyva vágyott,

lássam meg a százszor zöld fű színét,

oldjon magába fényes délutánod.”

(Mezey Katalin: Fiatalságom képei)

 

„A kerthez csupa jó képzet tartozik. Virágoskert a házunk előtt, a kert a megművelés, a humanizálás és kultúra jelképe, és még ott van a szépség kertje is. Az ördögnek barlangja van, a szépségnek viszont kertje. De vigyázzunk, mert ott van a temető is, a temetőkert, az is kert. Melyiket választja a regény?”

(Kenyeres Zoltán: Zárvatermők kertje. Cser Kovács Ágnes regénye)

 

„Már nem hős akar lenni, csak ember,

ki esténként elbabrál a kerttel,

füvet locsol, virágokat öntöz,

napról napra közelebb a földhöz.”

(Szentmártoni János: A pillanat)

 

*

 

Költészet napi összeállításunk Nyitott Műhely rovatának vendége Király László Kossuth-díjas költő, író, aki idén ünnepli 80. születésnapját. Az alkotót Demeter Zsuzsa kritikus, irodalomtörténész kérdezi a legendák nélküli második Forrás-nemzedék legendásulásáról, az 1967-ben megjelent Vitorlaének című antológia jelentőségéről, a cenzúra árnyékában született versek sorok közötti értelmezhetőségéről, valamint a költő álmairól: „…a Forrás-sorozat egyébként egy kommunista találmány, szándéka szerint – a románoknál elindult a Luceafărul, nálunk a Forrás. A második nemzedék nemcsak hogy nem kolozsvári, de még csak nem is városi közegből származott. Mi hoztuk a Székelyföldet az akkori irodalomba: Balázs András, Magyari, Molnos, Farkas Árpád. Utólag visszanézve is másként hangzott, amit írtunk. Így szinte borítékolható volt, hogy belénk kötnek.” A lapszámban a magyar költészet napja alkalmából gazdagabb lírai kínálattal jelentkezünk: Czilczer Olga, Filip Tamás, Finta Éva, Illyés Gyula – kinek eddig kiadatlan írásaival a 40 éve elhunyt íróra emlékezünk –, Kovács István, Mezey Katalin, Szentmártoni János, Z. Németh István versei szerepelnek benne, továbbá Gáspár Ferenc, Illyés Gyula és Marosi Gyula prózái. Bakó Endre tanulmányában Tóth Árpád és Szabó Lőrinc barátságáról olvashatunk: „Jól ismert, de kevéssé hangsúlyos, hogy Tóth Árpádhoz kivételesen meghitt baráti kapcsolat fűzte, aminek Tóth Árpád korai halála vetett véget. Az individualistának, az önzés, az erkölcsi relativizmus megtestesítőjének aposztrofált Szabó Lőrinc ezután baráti kötelességének érezte

Tóth Árpád életművének gondozását. Azét a Tóth Árpádét, aki már diákkorában elbűvölte, »rajongó hódólójává« tette egy Baudelaire-fordítással, illetve a püspökladányi vasútállomás peron-könyvsátrában vásárolt Lomha gályán

című verseskötetével.” A Könyvszemle rovatban Győri László Aki ha voltam, Pusztay János Szomatu. Szamojéd eposz, valamint Pósa Zoltán Mítoszok és ikonok című kötetéről olvashatunk. Lapszámunkat a Magyar Művészeti Akadémia 2022. decemberi népművészeti kiállításán szereplő munkák reprodukcióival illusztráltuk.