A Magyar Napló márciusi számának tartalmából:

„Várjuk a havazást. A márciusit, áprilisit. A mellékutcákat kitakarító késpenge-szeleket. A szénné fagyott virágokat, időtlen időkig hosszabbított fűtési szezont. A barbárokat.”

(Horváth (EÖ) Tamás: Az volt az igazi nyár…)

„Általánosságban elmondható, hogy a női honvédeket nagyon sokáig nem övezte semmilyen jelentős közfigyelem, csupán jóval később, a dualizmus időszakában fedezték őket fel. Ekkorra már azonban a jelentős részük elhunyt, emigrációban élt külföldön vagy olyan nagy nyomorban, hogy az útiköltséget sem tudta fedezni, hogy a fővárosban az egykori honvédeknek járó segélyért folyamodjon.”

(Gulyás Adrienn: Ismeretlen szolgálat. Katonanők a szabadságharc hadszínterein)

„Megérkezni, de nem kanyarodni balra a síneken át, a parttal párhuzamos aszfaltútra. (…) nem gurulni tovább felvidulva a fehér murván a nádas felé, amely fölött baloldalt vitorlarudak ingadoznak szinte olyan sűrűn, mint a nád, ahogy ringatja őket a Balaton.”

(Mezey Katalin: Mint aki nem tudja, mit hagy el)

„Magzat koromtól ismerlek,

Hallgatás.

Nővér voltál, aki pólyába csavart.

Bólogatni és mosolyogni tanítottál,

nyelvemen kövekkel tátogni,

amikor országodban eltűntek

bőréből varrnak köpönyeget,

létező bolygókat kiáltanak

nemlétezőnek.”

(Kopriva Nikolett: Hallgatás)

„1880 és 1882 között jelentette meg az Athenaeum Társulat Kossuth Lajos emigrációs (emlék)iratainak első három kötetét, s ez ismételten felizzította a Görgei Artúr személye körüli vitát. A még élő honvédek körében nagyon erősen hatott a volt kormányzóelnök kultusza, s így számukra perdöntő volt Kossuth állásfoglalása, értékelése az egykori fővezérrel kapcsolatban.”

(Ress-Wimmer Zoltán: Az 1884–1885-ös Görgei-ügy, avagy a fővezér bírái előtt)

*

Legfrissebb lapszámunkat kiemelten meghatározza március 15-e ünnepe, azonban a nemzetközi nőnap tiszteletére több anyagunk is a történelem és a mindennapok női szemszögeit mutatja be, megannyi hölgy szerzőnk művén keresztül.

Már Orosz István lapkezdő jegyzete 1848. március 15-ét idézi meg, a szabadságharc katonanőiről szóló tanulmányával Gulyás Adrienn pedig már egybe is szervezi márciusi számunk két nagy témakörét. Deák Ernő, az ausztriai magyar irodalom motorja jóvoltából igazi kuriózumot ismerhetünk meg: saját fordításában az 1848-as törekvéseinkkel és küzdelmeinkkel rokonszenvező korabeli bécsi szerzők verseit olvashatjuk, bevezető jegyzetében a költők (Ferdinand Freiliggrath, Julius Schwenda, Adolf Buchheim, Hermann Schwarz és Moritz Hartmann) rövid bemutatásán túl kitérve az osztrák polgárság ’48-as közérzetére és a művekből is kiolvasható magyarságképére: „A forradalmi hangulat ugyan rögtönzésszerű versekben jutott kifejezésre, ezeknek azonban megvolt a történeti hátterük. Alaphangjuk volt a magyarok szabadságszeretete és bátorsága, ami az emlékezetben nemcsak II. Rákóczi Ferencig és Bocskaiig, hanem a törökverő Hunyadi Jánosig villant fel, de előtérbe került a magyarok Mária Terézia trónjának megmentéséért vállalt hadba vonulása is. Ebben a kettősségben újszerű összefonódás fedezhető fel, ahol a magyarok iránti bizalom abban is megnyilvánult, hogy Petőfi Sándor Európa csendes, ujra csendes… című versére emlékeztetően a magukra hagyott magyarok egyedül küzdöttek a közös szabadságért.”

Horváth (EÖ) Tamás az 1970-80-as évektől napjainkig tartó időszakot és a puha elnyomásba belesimuló néplelket megidéző novellája éles kontrasztot képez március forradalmiságával, míg további szépirodalmi tartalmaink már a jelenre összpontosító női sorsokat, szerepeket, szempontokat ábrázolnak. Karap Zoltán regényrészletének életerőt sugárzó, magukat megvédeni képes színésznő alakjai éppúgy ezt példázzák, mint a lapszámban szereplő kortárs versek kizárólag hölgy szerzői, akik közül Mezey Katalin a nőt az emlékezet, a gyász, a túlélés terhének hordozójaként jeleníti meg, de Finta Éva és Szeder Réka költeményeiben is fontos szerepet kap az emlékezés és annak a mára vetített szerepe, míg Kopriva Nikolett versében napjaink háborús közérzülete mellett a címként kiemelt hallgatás jut fontos szerephez. Ez utóbbi jellemző kifejezés Nemes Attila Huszthy Violával készített interjújában is, ahol a szerző Violencia című, megrázó erejű önéletrajzi regénye kapcsán a kiindulási pont a női áldozati szerep, azonban ugyanolyan fontos az okok és következmények feltárása, a trauma feldolgozása is: „(…) ebben a küzdelemben az egyik leggyötrőbb, hogy a teherrel teljesen magára marad az ember, az áldozat. Legalábbis gyakori jelenség a tabutraumákat övező csend: egyrészt magáról az eseményről, másrészt a saját hallgatásunkról sem beszélünk. Az áldozat először magába fordul, és sok éven át hallgat. Ám amikor mégis szeretne szembesülni a történtekkel, és feldolgozni az átélteket, meglepődve és csalódva tapasztalja, hogy még azok sem fognak mellette állni ezen az úton, akikről a legnagyobb biztonsággal feltételezte volna.”

Szemhatár rovatunk záró részében az 1848-as forradalmunkhoz és szabadságharcunkhoz kötődő történészi esszéké a főszerep: az idén 110 éve elhunyt ’48-as tábornok, Görgei Artúr 1884–1885-ös, nagy visszhangot kiváltó rehabilitációs ügyét – a Világos utáni árulóvád akkor még sikertelen tisztázását –, illetve annak utóéletét Ress-Wimmer Zoltán ismerteti, míg Kovács István nagyívű írása az 1846-os, elvetélt lengyel nemesi felkelés történetébe avatja be az olvasót, annak magyar vonatkozásaival, 1848–49-ig elérő hatásaival egyetemben. 

Rosonczy Ildikó esszéje az ünnep történetét, március 15-e napjait járja végig konkrét eseményekkel is szemléltetve 1848-tól mindmáig, a kiegyezés előtti tiltott, majd az első világháborúig korlátok között megtűrt jellegétől kezdve a két háború közötti kiemelt állami ünneppé emelésén át a szocializmus éveiben kapott felemás, eltorzított értelmezéséig és a rendszerváltás utáni különböző politikai kisajátításaiig. Rosonczy Ildikó egyben Nyitott Műhelyünk márciusi vendége is, ahol Hermann Róbert történész kérdezi őt a ’48-as orosz beavatkozásról, a fegyverletételről, a szibériai hadifoglyokról, Petőfiről és Görgeiről is: „Az orosz hivatalos és elbeszélő források (…) nem bizonyították azt az 1945 után újraélesztett mítoszt, amely szerint Görgei elárulta a szabadságharcot, de (…) nem igazolták a forradalommal rokonszenvező haladó orosz tisztekre vonatkozó állításokat sem. És arra is rávilágítottak, hogy a fegyveres küzdelem nem belső okok, az osztálykorlátain felülemelkedni nem tudó magyar nemesség szűkkeblűsége miatt bukott el, hanem azért, mert a nagy tömegű orosz haderő megjelenése, amely létszámában felülmúlta Ferenc Józsefnek a magyarországi és az erdélyi hadszíntéren működő csapatait is, eldöntötte a fegyveres harc végkimenetelét. (…) A különféle beosztású és rangú orosz tisztek, akik személyesen is találkoztak vele [Görgei Artúrral], szinte egyöntetűen tisztelettel tekintettek a magyar tábornokra, aki a honvédsereg fővezéreként sorra aratott győzelmeket a velük szövetséges, és tegyük hozzá, általuk lesajnált osztrák hadak fölött.”

Könyvszemle rovatunk kínálatát ezúttal az irodalomtudományos, életutakat, életpályákat feldolgozó alkotások jellemzik: Gömöri György Soknyelvű életem. Önéletrajz 1990-ig című művét Hegedűs Imre János, a Nemeskürty István – magyar küldetéstudattal a nemzet szolgálatában című Sallai Zsófia-könyvet Szederkényi Éva Kata, míg Ekler Andrea Mielőtt? Miután? – Emlékezet és irodalom című tanulmánykötetét Petrik Béla ajánlja a figyelmünkbe.

Márciusi számunkat, ugyancsak nemzeti ünnepünkkel összhangban, Görgei Artúr személyével vagy emlékezetével kapcsolatos felvételek reprodukcióival illusztráltuk, az eredeti képeket a rendelkezésünkre bocsátó Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint Ress-Wimmer Zoltán segítségével.