A Magyar Napló júniusi számának tartalmából:

„igen

jobbról is balról is állnak a hegyeid

a fenyőillatú szorosaidban

s én idén is megtöröltem a lábam

amikor országodból országodba léptem

te is látod egyszer kicsapongó

máskor beszámíthatatlan a történelem”

(Iancu Laura: Nem feledhet)

„Időbe tellett, amíg rájöttem: az anyaföld a legbölcsebb szülő, mert úgy szabadít fel kötöttségei alól (attól a pillanattól kezdve, amikor már nem hisszük a világ közepének), hogy egy életre érezteti velünk elszakíthatatlanságunkat.”

(Cseke Péter: A szülőföld voltaképpen bennünk épül)

„…amikor Radován és Tóth Margitka között a házasság szintjéig mélyült a kapcsolat, arányait tekintve olyan lakodalmat rendeztek, amihez fogható kevés akadt a bácskai széles rónaságon. A boltban, a piacon, de még a focimeccs szünetében is arról povedált a nép, hogy ez nem olyan lesz, amikor a vőlegény mondjuk katolikus, a menyasszony meg református (…). Itt a montenegrói és a magyar hagyományokat kell egyesíteni.”

(Majoros Sándor: Lakodalom a Borisz Kidrics utcában)

„apám nagy magyar hang volt

anyám a kis magyar iskola igazgatója

az éves csemadokos gálán

én szavaltam pósa lajost

magyarbélen az üzletesnéninek

hangosan kellett köszönni

de a környező városokban már

nem hallhattak mások”

(Kovács Balázs: magyarbél / veľký biel)

„A Közügy az utolsó megfogalmazása a nép és nemzet relációiban a magyarság belső és külső bajainak. Az utolsó számbavétel, amelyhez Illyés megfelelő formát talált. (…) Az ötvenes évek nagy verseinek oppozitív és aforizmatikusan politizáló, rejtjelező képiségét újította fel, ugyanakkor lemondott a retorikus beszédmódról, a lét és társadalom anomáliáit egy kevésbé direkt, inkább tárgyias nyelvezetbe és avantgárdisztikus szövegstruktúrába ágyazva.”

(N. Horváth Béla: Kísérleti formák Illyés kései költészetében)

*

Júniusi számunk a Kárpát-medencei összmagyar létezést szinte teljesen lefedi, a trianoni évfordulón innen és azon túl is, megannyi határon kívül rekedt vagy onnan elszármazott szerzővel, de a közelgő Könyvhét és apák napja alkalmából a könyvek szerepéről és az apai mintákról olvashatunk, s ezúttal is visszatekintünk klasszikusainkra, illetve más témákkal is találkozhatunk.

Marcsák Gergely lapkezdő jegyzete egyszerre szól a jelenkori kárpátaljai magyar mindennapokról és a könyvek nyújtotta menedékről, Gábor Felicia novellája pedig a mai csángó világból merít, autentikus ábrázolással és nyelvezettel.

Más-más szemszögből, más helyszíneken és változó korszakokban világít rá a határon túli létállapotra, s benne helyenként a magyarság és az utódállamok többségi nemzeteinek együttélésére Majoros Sándor novellája, Kovács Balázs, Lezsák Sándor, Iancu Laura és Tomaji Attila verse, hogy utóbbinak túlélő, örök hírmondó rózsájában tragédiánkra és reményeinkre egyaránt ráismerhessünk: „(…) látók / s vakok virága, lángnyelv föld s ég / között, vesztett kert utolsó emléke, / szerelem virága, hűséges barát, ha / letépnek is, hogy hirtelen halált halj, / s szűk koszorúba kényszerítik szép / fejed, te ott is világítasz, sebzett / szirmod fénylik egyre (…)”

Az ugyancsak költeményeikkel szereplő felvidéki Z. Németh István és az egykoron Kolozsvárról Bécsbe menekülő Lengyel Ferenc szintén a lapszámunk Kárpát-medencei jellegét erősítik, míg Cseke Péter esszéje a szülőföldről éppúgy kapcsolódik az elszakított magyarság kérdéséhez, mint őseinkhez, a szülőkhöz, az apákhoz, s ez már átvezet Reke Balázs novellájának önfeláldozóan küzdő, végül mégis beletörődő apakarakteréhez. 

Tanulmányaink között N. Horváth Béla Illyés Gyula kései költészetének közéletiségét, annak nemzeti nézőpontjait elemzi, s Nyilasy Balázs is Arany János munkásságának hasonló aspektusait, a konzervativizmus és az újszerűség viszonyát, együttes jelenlétét vizsgálja balladái tükrében: „(…) az Arany János-i történeti balladáról szólva a konzervativizmusra utaló elmarasztalásokkal, az idejétmúlt hősiség s a lélektani korszerűtlenség címkéivel érdemes óvatosan bánnunk. (…) [A Szondi két apródja] narrációs újítása, szerkezeti leleménye a tradicionális felfogásokhoz képest mélyreható, nagy változást hoz. A fiúk által prezentált krónikás elbeszélés ugyan mindvégig a várkapitányra és a várostromra vonatkozik, de az apródok és a küldönc »beszédaktus-párbaja« mind teljesebben magához vonja a figyelmet, és egyre inkább betölti a jelentésközpont funkcióját. (…) [Arany a] nemzeti, feudális, naiv dimenziókat nem vetette meg, de átalakította, tartalmassá formálta, esztétikailag igazolta, s jelentéses vízióit a modern ember számára is átélhetővé tette. Ha úgy tetszik, az alkotó konzervativizmus máig ható, megszívlelendő igazságát demonstrálta számunkra.”

Interjúink sorában előbb Nemes Attila kérdezi Az év versei 2026 antológiánk szerkesztésének tapasztalatairól, hátteréről Luzsicza Istvánt annak apropóján, hogy versrovatunk gazdája, Iancu Laura társszerkesztővel, most először válogatta kiadónk sorozatának aktuális kötetét, majd Nyitott Műhelyünkben Farkas Gábornak a korábbi oldalainkon már szereplő Gábor Felicia vall csángó gyökereiről, forrásairól, alkotói kötelezettségéről új, Csángó képek című kötete kapcsán: „(…) én a csángó mindenséget, az én népem mindenségét akarom – ha nem is mindig versben, hanem bármilyen leírt formában – közvetíteni, de még csak magamnál tartok, illetve a magam közvetlen környezeténél. Elapadni azonban nem lehet. A szavak nem fogynak el. Még mindig lehet menni idősökhöz vagy a testvéreimhez, lehet kérdezni tőlük: neked milyen volt, hogyan volt, és hogyan jutottunk ide, és hol tartunk most? Írni lehet, és írni kell. (…) Mert ki írja meg, hogy Lujzikalagorban milyenek a fák, a bokrok és a virágok? Milyenek az ünnepek, mit veszünk föl, vagy mit éneklünk? Minek örülünk? Miért sírunk? Miért megyünk temetőbe? Miért megyünk templomba, vagy miért nem megyünk? Miért fáj a szívünk? Ezt ki írja meg nekünk? (…) ezt valóban egy missziónak tartom. A forrást nem betemetnem kell, hanem engednem. Hadd folyjon.”

Hagyományos befejező rovatunkban, a Könyvszemlében előbb két verseskötetről olvashatunk, Halmai Tamás tollából Iancu Laura Visszaaludni nem tudtam, valamint Gulisio Tímea jóvoltából Viola Szandra Két világ közt alszik című könyveiről, zárásként pedig Petrik Béla ismerteti meg olvasóinkat Vékás Péter operatőr, filmrendező irodalmi igényű önéletrajzával, a Szemmértékkel.

Júniusi lapszámunkat a kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelep ZOMÁNC 45/50 című kiállítása alkotásainak reprodukcióival illusztráltuk.