BOTH BALÁZS új kötetének versvilága a határokon mozog. Fizikai értelemben vett birodalmának nyugati végpontja Sopron, amely évtizedek óta egyszerre lakó- és munkahelye; a délkeleti záróvonal pedig a magyar–szerb határszakasz, Csikéria és környéke. Szellemi értelemben vett világának határait persze jóval szélesebbre húzta: elfér benne a piactéren álldogáló Villon, a hősök vérével megszentelt Arad, a Moszkvából Tatárföldre hurcolt Marina Cvetajeva, a Torontóból hazatért Faludy György és a cseresznyevirágos japán hangulat. Nemkülönben a képzőművészet, amelynek önálló ciklus jutott, kilenc költeménnyel: Cézanne egyik csendélete révén Párizs központjában, a Musée d'Orsay-ban találjuk magunkat, a következő vers viszont Rómába repít, ahol egy templomban Michelangelo szobrát csodáljuk. Ám nem éppen arról ismerni fel a fajsúlyos, hiteles költészetet, hogy a határvidéken mozog, Csikériától és éjszakai őrjáratoktól függetlenül? Hogy a szabályokat tiszteletben tartja, de le-letér a kijelölt útról, saját ösvényt taposni? Hogy megközelíti a kijelölt határt, félelem nélkül? Both Balázs lírája éppen ilyen. Both Balázs igazolja magát.
