Üres ég alatt, hirdeti Both Balázs ötödik verseskönyvének címe. Ennek alapján komor hangulatra számíthatnánk, a kilátástalanság birodalmának strófáira, a reménytelenség krónikájára. Ám erről szó sincs: az üresnek mondott égbolt alatt nem süket csönd uralkodik, nem sivárság. Ahogy a szerző legutóbbi, 2018-ban megjelent kötetének címe, a Romfalon virágmag szókapcsolat a pusztulás képe mellett az új életet, a folytatást is elénk vetíti, ugyanúgy tesznek e mostani gyűjtemény versei. Arról tanúskodnak, hogy a mai nyugati ember által üresnek hitt égbolt alatt továbbra is a teremtett világ gazdagságát és a klasszikus kultúra kincseit találjuk.
Both Balázs nem apokaliptikus költő, hanem – Gergely Ágnes találó jelzőjével – „mély hitű”. Hisz Istenben, a katolicizmus értékrendjében, az emberi élet távlataiban, a természetben, a műveltségben. És megtiszteli az olvasókat azzal, hogy komolyan veszi önmagát, a mesterségbeli tudást, továbbá a történelmet, a festészet megverselt remekműveit, Dantét és Jeszenyint, a kisvárosokat és az erdőt, a temetőket és a sörkertet. Nem a széles utat, hanem a keskenyet, s nem a tágas kaput, hanem a szűket választja azzal, hogy komolyan veszi a költészetet.