Ferdinandy György új kötete Ferdinandy György régi kötete. De álljunk csak meg egy szóra! Pontosítanom kell, már az elején. Magától értetődően: Ferdinandy György legújabb kötete, az alcímben jelölt rövidprózák, jegyzetek gyűjteménye, a Tambo nem lehet azonos az előző, a Könyv a világ végén címet viselő tavalyi kötettel. Mégis, ha William Butler Yeats ismert kijelentését vesszük alapul, egyből más fénytörést mutat a megállapításom: „Önmagamat tökéletesítem, amikor átdolgozom műveimet.” A nyugati magyar emigráció egyik utolsó élő tagja a Nobel-díjas ír költőhöz és drámaíróhoz hasonlóan vélekedik, hiszen a Tambo vállaltan az életmű hangsúlyos elemeinek újragondolását, továbbírását helyezi a centrumába. Ezért kutat fel régi fekete-fehér felvételeket, megsárgult leveleket. Ezért nyomozza fel-feltámadó kedvvel családja múltját, keresi a „szőrén-szálán, nyomtalanul” eltűnt rokon, a vélhetőleg spanyolnáthában elhunyt kislány, Sárika emlékét vagy az 1848-as forradalom és szabadságharc idején politikusi pályára lépett dédapa, Ferdinandy Bertalan már nehezen rekonstruálható életútját. Az előző kötet egyik írásának még címét is kölcsön veszi: Fehér foltok. Itt, ebben a 2021-es könyvben ezek a betömködésre, átsatírozásra váró hézagok már egy egész ciklust hivatottak jelölni. És a vállalás sikerrel jár: a mellőzött részletek megmutatkoznak. Az álmok előhozzák a rég elfeledetteket. A könnycseppek bűntudatot sodornak a felszínre. Az életmű két „szülőkötetének” (A bolondok királya; Egy sima, egy fordított) újraolvasása pedig arra ösztönzi az írót, hogy kiegészítse a „foghíjas” részleteket.
