A 2012-ben megjelent Kő, papír, olló című kötet után született versek egy része a szerző 2015-ös Album című, válogatott és új verseket tartalmazó kötetének záró ciklusába került. A jelenlegi kötet a József Attila-díjas Filip Tamásnak a legutóbbi sorkötete óta született verseiből válogat, de nem emel be egyetlen olyat sem, amely a hivatkozott Album című kötetben már szerepelt.
Az új sorkötet világszemléletében és stilárisan folytatja is, ugyanakkor újra is gondolja azt a poétikát, amelyet a szerző a legutóbbi köteteiben képviselt. A világban meglévő végzetes hibával való egyszerre férfias és játékos, iróniát, groteszket és abszurdot is magába foglaló szembenézés megmaradt, nyelvi regiszterei azonban drámaibb tartományokba nyúlnak. A kötet szövegei, álmokból, és a hétköznapi valóság töredékeiből építkeznek, és a nyelvi megelőzöttség játékaiból is merítenek. A költő hajlama az ironikus önfelülírásra azzal jár, hogy visszavonja, dekonstruálja az ábrázolt valóságot, hogy az olvasót a vers szövegvilágának labirintusa és saját értelmezési erőfeszítéseinek örvénye szippantsa be, és ott bizonytalanítsa el, megnyitva ezzel a lehetőséget a befogadó önmegértése előtt.
