Kontra Ferenc első regénye a Forum Könyvkiadó 1987. évi regénypályázatán nyert első díj jóvoltából először 1988-ban jelent meg. A Drávaszögi keresztek egy meg nem nevezett baranyai magyar faluközösség mindennapjait és tragikus emberi sorsait mutatja be egy fiatal fiú, Jani visszaemlékezése alapján. Elbeszélésmódját az egyes szám első személyű, balladisztikus hangvétel jellemzi; a narratíva nem törekszik sem szociografikus tárgyiasságra, sem történelmileg igazolható objektivitásra, inkább folklorisztikus, mitizáló, önreflexív prózanyelven építi fel egymáshoz lazán kapcsolódó történetek sorából a fogyatkozó közösség autentikus krónikáját. Jani családjának három generációig visszanyúló életét a pudárkodással, szürettel, disznótorral, kútásással, jégvágással, pálinkafőzéssel, kukoricamorzsolással és selyemhernyó-tenyésztéssel járó feladatok monotonitása szervezi, és váratlan események sora, például a szomszédos tanya, majd a kocsma leégése vagy egy menyegző közös ünneplése során megtörtént családi tragédia sújtja. A közösség tagjait (Jani szüleit és nagyszüleit, a kosárfonó Gábor mestert, Milutin bácsit, Pista szomszédot, Hordós Gyurát, Ronec Mihályt, Téglás Jóskát, Takács Sárit, Annát vagy Szalma Mariskát) nemcsak a narrátor leírásából ismeri meg az olvasó, hanem elsősorban az általuk elmondott történetek egyéni beszédmódja és – Huszka Árpád szavaival élve – az ezekből az „esszenciálisan tökéletesre finomított mesékből” kirajzolódó életszemlélet és értékrend nyomán. A szereplők közvetlen megszólaltatása, a folklorisztikus motívumrendszer és a tájnyelvi kifejezésmód, illetve a szerző egyes verssorainak a prózai szövegbe történő beemelése a szóbeliség irodalmi erejével teszi egyedivé és emlékezetessé a narratívát.
(Mudriczki Judit)
