Az én első könyvem-ben arról olvashatunk, hogyan próbálta túlélni egy polgári család a 2. világháborút, a Rákosi-rendszert, az 1956-os forradalmat, majd a kádári szocializmust. A krónika azonban korábban kezdődik: az 1900-as évek elejétől, Szabadkán, ahonnan a Vinkler-család három gyermekkel 1922-ben költözött Szegedre. Dr. Vinkler Elemér leánya, Mária itt ismerkedett meg a szerző édesapjával, Maklári Péterrel, aki magyar királyi csendőr századosként szolgált. Ezért az apát az 1945 utáni Rákosi-rendszer a szocializmus ellenségének tekintette. Egész családjának viselnie kellett a bélyeget, gyermekei „osztályidegen”-nek minősültek, az általános iskola elvégzése után nem tanulhattak tovább. A legidősebb fiú, e kötet szerzője, volt vasúti rakodómunkás, segédszínész, segédmunkás, vízügyi technikus, énekelt operaházi kórusban… Végül bejutott az egyetemre, vegyész lett, és sokfelé megfordult a világban. A könyv mozaikszerűen illeszkedő személyes történetek és számos dokumentum segítségével ismerteti meg az olvasót a vidéki nagyváros mindennapi életével egy kisgyerek, majd egy fiatalember szemüvegén keresztül.
