A Magyar Napló folyóirat áprilisi számának tartalmából:

„Tomori Anasztáz, akinél Vörösmarty egyszer Pesten vendégeskedett, azt írja, hogy a Pesti Napló nem akarta közölni ezen soráért: »A megváltó elfordult sírjában«. »Ugyan húzd ki öcsém ezen sort – mondá Vörösmarty – s írd helyette: Isten sírja reszket a szent honban. – Így azután közli a Pesti Napló.«”

(Móser Zoltán: Életünk színe és visszája)

„Czakó Gábor a nehezebb időkben is kiállt az elvei mellett. Mindenre nyitott és érdeklődő volt, igazi reneszánsz ember, polihisztor. Egyszerre realista, tudós gondolkodó és idealista, művész. És természetesen magyar. (…) milyen jó annak az embernek, aki ezt hagyja maga után – jó emlékezni, gondolkozni róla.”

(Rátóti Zoltán: Nemcsak tudást, hanem hitet növelt bennünk)

„Naponta három kötelező kezelés. Az is be volt jegyezve piros ceruzával, hogy mikor, melyik gyógyszerből mennyit kell kapjanak. De nekem feltűnt, hogy túl sűrűn gyógyszerezik őket. Háromnál mindenesetre többször. A Haloperidol erős nyugtatószer, kis testsúlyú gyermeknek csak öt cseppet szabadott adni (…). Bojana Bihareanu, egy másik nővér rám szólt, hogy ne kutatgassak, ne kérdezzek. És beszéljek az ország nyelvén.”

(Makkai-Flóra Ágnes: Hirtelen halál)

„mintha csak ellenem

esküdne nem egy elem

az igent nemnek érti

rám dörög zúg zuhog

égnek a földet becézi”

(Czilczer Olga: Szivárvány)

„Szécsi Margit lírájában megtaláljuk a misztikum erejét. A biblikum és a kozmikus távlatok vonzásait. (…) Nagyon széles ez a versvilág, felöleli a mindenséget. A profán és a szakrális együtt van jelen benne (...). Szépen egészítik ki mindezt a népi rigmusok, jelezvén e költészet szintézist fölmutató értékeit.”

(Bakonyi István: A világ női vagánya)

*

A Nyitott Műhely rovat áprilisi vendége Győri László József Attila-díjas költő, író, akit Zsille Gábor költő, szerkesztő kérdez irodalmi műhelytitkairól, legkedvesebb olvasmányairól, költői hangjának formálódásáról: „Nem egy versemben írtam a szabadságról, ez a motívumom vissza-visszatér. Nem határoztam el, hogy én pedig beleírom egy-egy versbe, szándéktalanul történt: nagyon foglalkoztat a szabadság gondolata, mert annyiszor volt dolgom az ellenkezőjével. Amikor 1956 őszén Orosházán, természetesen Kossuth Lajos szobra előtt, összegyűlt a hatalmas tömeg, és egy gimnazista fiú elszavalta a Nemzeti dalt, én is rekedt lettem tőle: »Rabok legyünk, vagy szabadok!« Tizennégy éves múltam, nagyon szép kor volt – nem lesz többé ötvenhatos földindulás, még az 1989-es újratemetés sem ért föl vele.” A lapszámban továbbá Banner Zoltán, Czilczer Olga, Fekete Vince, Filip Tamás, Győri László, L. Móger Tímea, Mezey Katalin, Regős Mátyás, Turczi István versei, valamint Hajdú László, Makkai-Flóra Ágnes és Viivi Luik prózái szerepelnek. Bálint Péter tanulmányában az istenítéletet kiérdemlő és más büntetést maga után vonó tettek megnyilvánulásait vizsgálja a népmesei narratívákban: „Évszázadokon keresztül s talán máig is a paraszti társadalomban – miként a városi vallási közösségekben is – a Tízparancsolat (a Törvény) és az aranyszabály ismeretében éppúgy tudatában voltak az egyes emberek a nekik tulajdonítható, nekik felróható bűneikért személyesen tőlük számonkérhető felelősségnek, a gonosz tettüket előbb vagy utóbb követő (isten)ítéletnek, miként a jámbor magatartásukért vagy megbocsátott bűnükért kiérdemelt isteni kegyelemnek.” Biernaczky Szilárd néprajzkutató, afrikanista tanulmányában az életpálya, ezen belül a kirekesztettség felől közelíti meg Tollas Tibor (1920–1997) költői életművét: „Október 23 című versének utolsó sora („Fegyver nélkül is győztesek”) még a fegyveres küzdelem elkerülését reméli, de az Emlékbeszéd egy fiatal harcos felett című költeményben már egy húszéves emlékére szakad ki belőle a rekviem. Majd következnek az első ausztriai élmények: a szabadság végtelenül szétterülő érzését azonban máris fojtogatja a magyarság tudata (…). S ettől kezdődően Tollas költészetében lépten-nyomon előbukkan a kirekesztettség, mi több, a kitaszítottság fájdalma.” Kovács István költő, történész az idén 90 esztendős Gömöri György költő, irodalomtörténész, polonista nemrég megjelent lengyel nyelvű kötetét (Én lengyel íróim és költőim) és magyar–lengyel kapcsolattörténeteit ismerteti esszéjében: „Nem egy lengyel írónak, költőnek Gömöri György közvetítésével jelentek meg írásai: vagy emigráns lengyel lapokban, elsősorban a párizsi Kulturában, vagy angol, német és francia nyelvterületen fordításokban. Közülük többen az ő közbenjárása révén találtak a nyugati országokban fogadókészségre, támogatásra. Említhető (…) Antoni Słonimski, a két világháború között szintén a Skamander csoporthoz tartozó költő, akit 1968-ban Gomułka név szerint a rendszer ellenségei között említett egy értelmiséget elítélő beszédében. Márpedig ez egyet jelentett a publikálási lehetőség megvonásával. Ebből a politikai karanténból kellett őt kimenteni.” A Könyvszemle rovatban Szécsi Margit Bicskám és szívem kinyitva, Csontos János Húszezer nap, Turczi István Reggelre megöregszünk, Böszörményi Zoltán Fellázadt szavak, Babics Imre Dérkristályok Növekvő Sóhajából, Tallián Mariann Lampionvirág, illetve a Törvényen kívüliek című kötetéről olvashatunk. Lapszámunkat a Szervátiusz Jenő-díjasok Műcsarnokban kiállított munkáinak reprodukcióival illusztráltuk.