A Magyar Napló szeptemberi számának tartalmából:
„Van az a szarvas, amely új hazába vezethet, ha üldözik, megsebzik, ha elveszíti őt a rezervátumi csorda. És nincs az a csodaszarvas, mely alá ne szállna az égből, homlokán fénylő nappal, szügyén telő holddal, testén kusza csillagképekkel, hogy megfordítson kegyetlen hónapok után félelmes világokat.”
(Kürti László)
„Firenzében, az Arno-hídon várlak, kibontott
hajjal gyere, fuss, de ne siess, ne feledd elhozni
mind az érintéseket, amikre mindig is vágytál,
de soha senkitől nem kaptál meg, gyűrd zsebre
a maradék sáladba, hajadba, ruhádba tapadt
fiatalságszöszöket, huncut dallamokat, olasz
suhancok álmait, az összes Fellini-film összes
vágatlan jelenetét…”
(Halmosi Sándor)
„Jókai Olaszországban (is) játszódó három regényét a német fordítások alapján több nyelven is kiadták, de a legnagyobb sikert a művek az olasz olvasóközönség körében aratták, hiszen mindhárom a 19. század végi kiadás után a két világháború között új fordításban is megjelent, és hirdette a két nép és nemzet szabadságért folytatott közös harcát.”
(Sárközy Péter)
„Volt néhány nyugodt délután is, igen. És csakis ebben a kis vályogházban. Mikor megállt a szél, egy levél se mozdult az ágakon. Mintha a nap is megállt volna. Anyám kint ül a tornácon, a kerti széken, csak ül, arcát füröszti a napban. Isten tudja, mire gondol. Szeretnék ilyenkor odafutni hozzá, mondani neki valamit, valami könnyűséget, de nem merem, mintha visszafogna valami.”
(Lakatos-Fleisz Katalin)
„Gyümölcs
hullik a fáról, és közben üvölt.
Alma,
mit letépett az ősz hatalma,
dobban,
akár a szív a mellkasokban.
Körte
érik, s múlik a nyár, a kurta.”
(Acsai Roland: Első prelűd)
*
A szeptemberi Magyar Napló fő jellemzőit ezúttal az ősz mint az elmúlás és az újrakezdés közös szimbóluma, az egyén és a tömeg szembenállása, a szabadság és a szolgálat kettőse, valamint Erdély egyszerre mágikus és realisztikus helyszíne jelenti. Szentmártoni János újrakezdésre összpontosító főszerkesztői székfoglaló jegyzetét e szellemben, a szabadság felől közelítve követi Kürti László prózája és Géczi János verse, amely tetten érhető Lajtos Nóra folytatásos, Tóth Erzsébet tárcagyűjteményét elemző tanulmányának mostani második részében, valamint Jánosi Zoltánnak a magyar irodalmat Rómában reprezentáló, 80 éves Sárközy Pétert köszöntő írásában is: „(…) te nem európaivá válni mentél oda: eredendően úgy érkeztél meg. Európai arccal egy fekete diktatúrából, európai gesztusokkal egy árulásokhoz szoktatott országból, európai kulturáltsággal a Zsdánov–Révai–Aczél tengelytől laposra hengerelt értelem-masszából, és európai küldetéstudattal az önérvényesítések kézitusáinak egymást kaszaboló territóriumából. Sokfelől volt hát európai Sárközy Péter (…) e helyzetéből teremtette meg mindazt az értékhalmazt, amelyért tisztelet és szeretet övezi ma itthon és Olaszországban is…” Maga az ünnepelt a kétszáz éve született Jókai munkásságának itáliai kapcsolódási pontjaira mutat rá tanulmányában, párhuzamot vonva az olasz egységért folytatott harcok és 1848 között is.
Az őszt még játékosan idézik Acsai Roland versei, ám Kovács Istvánnak a Kiss Gy. Csabát búcsúztató írásával már az elmúláshoz érkezünk, ugyanakkor a közösség szolgálatát is előtérbe állítva: „(…) az ország nyolc-tíz középiskolájában az angol mellett egy-egy szomszédos ország nyelvét kellene oktatni. Nem a viszonzásért. Hanem azért, mert létérdekünk, hogy ismerjük szomszédaink mentalitását, kultúráját, vélt vagy valós sérelmeiket. Hogy szót értsünk velük. Kiss Gy. Csaba számtalanszor megfogalmazta ezt a most már politikai testamentumnak is tekinthető programot. (…) egész életében arra törekedett, hogy tartásával, műveltségével, nyelvtudásával, de öltözködésével, beszédstílusával és udvariasságával is az öntudatos magyar polgár ideáját mutassa föl.”
Lakatos-Fleisz Katalin novellája már a kiüresedés, a helyszínként megjelenő Erdély pedig a szétszóratás felé mutat. Erdély megkerülhetetlen tényező Nyitott Műhely rovatunkban is, melynek szeptemberi vendége a többműfajú, íróként, költőként, műfordítóként és publicistaként is ismert Simó Márton, akivel Zsidó Ferenc beszélget műfaji átjárásokról, társadalomrajzairól, riportsorozatairól és szülőföldje hatásairól, műveibe épüléséről is: „A szociográfia, a szociológia, a történettudomány, a filozófia, az eszmetörténet, az oral history számomra egyfajta szakmai segédlet, hiszen a valóságoshoz hasonló világot teremtek a nagyobb lélegzetű prózai munkáimban, s ahhoz az ismeretek széles spektrumára van szükség. Hogy olyanforma legyen a teremtett világom, mint a ténylegesen létező. Mintha igazi volna és hiteles. (…) Ezeket az adalékokat (…) a jövőbeli, illetve a máshol élő olvasóknak szánom, hiszen időnként tájnyelvi fordulatokat használok, román vagy más nyelvből való jövevényszavakat.”
Szerzőnk az interjú mellett egy regényrészletet, valamint egy képzőművészeti esszét is közöl Vinczeffy László festő- és szobrászművész munkásságáról, akinek az atyhai Kakasülő Galériában kiállított alkotásai reprodukcióival lapszámunkat illusztráltuk.
Kisinterjúnkban Pataky Adriennt, az Irodalmi Magazin idén kinevezett főszerkesztőjét Lőrinczy Laura kérdezi munkájáról és a lapkészítés kulisszatitkairól, de saját kutatásairól, tudományos munkásságáról is. Lapunk további oldalain Halmosi Sándor, Filip Tamás és Oláh András verseivel is találkozhatunk, majd megszokott záróblokkunkban, a Könyvszemle rovatban ismét felbukkan az Erdély-tematika Lovász Irén Hang – Lélek – Hagyomány című tanulmánykötete és Hegedűs Imre János Toronyember fekete utakon című regénye kapcsán Toót-Holló Tamás, illetve Dálnoki Zoltán tollából, míg Vendriczki Róberttől a Deák András Miklós – Somorjai Ádám OSB – Zinner Tibor szerzőhármas Mindszenty József amerikai nagykövetségi menedékét már angol nyelven is bemutató kötetéről (In refuge), Bakonyi Istvántól pedig Gáspár Ferenc Fekete pálya című novelláskötetéről olvashatunk.
