Eljön az idő, amikor az ember rendet akar teremteni a dolgaiban.” Ez a nagyon személyes szándék teremtette e megrendítő, őszinte írásokat. A könyv beavatás, arról szól, hogy mit jelent, ha valakit több helyszínhez köt az élete, és a tapasztalatok birtokában milyennek látja a hazát és az idegent. Irodalmunkban ez fehér folt, Ferdinandy György, a beskatulyázhatatlan író pedig hiteles tanú.
Az egykori 56-os menekült sehol sincs igazán otthon, a trópuson döbben rá arra, a kompon éneklő indiánok dalát hallgatva, hogy lehetetlen a teljes, a diadalmas visszatérés. Mélyen őrzött, sokat forgatott emlékképei – a budai háborús gyerekkorról, az ötvenes évekről, a sikeresen induló francia életről, a trópusi évtizedekről, Floridáról – természetesen csúsznak át egymásba. Vérbeli kétlaki; az állandóság az írás, a mesterien használt anyanyelv.
Gazdag, sokszínű „emberkertet” ápol; elfér benne a nagyapjáéknál szolgáló kis cselédlány, a falusi pásztorlányka, a sas-hegyi család, egykori osztálytársak, a párizsi könyvárus, tanítványai, tanártársai a trópusról, az amerikai illegálisok drámája, szerelmek, asszonyok és a hűséggel őrzött barátok sora. „A szeretetlenség a világon a legnagyobb borzalom” – írja, és megértjük az igazságát, ha útitársul szegődünk hozzá. A kötet 32 írása kordokumentum és szívhez szóló olvasmány.
