Apocalypticism in Early Reformation Hungary

SÁNDOR ÕZE was born in Szentes, Hungary in 1963. After earning his PhD (1995) and CSc (1996) at Eötvös Loránd University, he habilitated at Pázmány Péter Catholic University in 2004 and defended his DSc thesis in 2013. Since 1998 he has been adocent, and from September 2013 onwards, head of the Institute of History of the Faculty of Humanities and Social Sciences of Pázmány Péter Catholic University. He was a visiting scholar at Babes-Bolyai University in Cluj-Napoca and Universität Leipzig, as well as recipient of KAAD, DAAD and several other scholarships.
He was the curator of the exhibition entitled ‘Hungaria Regia’ at the Europalia Hungaria in Brussels in 1999, project leader at House of Terror Museum in Budapest (2000-2002) and deputy director general at Károlyi Palace Cultural Centre in Budapest (2002-2003). His main research filed is early modern and modern cultural and intellectual history of denominations and peoples of Central- and Southeast Europe.

*

A szerző Magyarországnak a 16. századi határhelyzetéből kialakuló, az iszlám veszélyhez kötődő szemléletét és a reformáció erre adott felekezeti válaszait vizsgálják, bekapcsolva az elemzésbe a korszak államelméleti gondolatait is. A középkori Magyarországon a mohamedánokkal vívott harcok révén már korán rájöttek arra, hogy a keresztény–muszlim ütközőzóna háborúi más jellegűek, mint Európa nyugati részeinek dinasztikus összecsapásai. Az ebben a zónában lezajló ütközetek ideologikus jellegüknél fogva pusztítóbbak voltak a polgári lakosságra, ugyanakkor kulturális transzfert adó kontaktterületként is működtek. A 16. században kiépülő végvársor a korabeli Magyarországon nemcsak a tér centrális rendezője volt, hanem viszonyulási pontként is szolgált, így az egész társadalom gondolkodásának formálására hatott, és igényt is tartott. A frontvonal megmerevedésével, a portyák állandósulásával, a küzdelem életvitelszerű elfogadásával később az iszlám–keresztény ütközőzóna az itt élő népek kulturális emlékezetének centrumává is előlépett. A vársor szempontjából fogalmazták meg az összefolyó múltból  az egyes események, „vészek” és „diadalok” kiemelését, és „cövekelték ki” a kisebb és nagyobb közösségek kulturális identitását. Ugyanakkor a sokkhatás és a frontmentalitás által az erődhálózat formáló erejű is volt: a „végek” életének létezett egy apokaliptikus ideje is, amely csak itt volt értelmezhető. Ebből a szempontból a szomszédos, viszonylagos békében, normálisan élő országok életvitele nem összevethető azzal a Magyarországgal, amelynek attribútuma az erődháló volt.