Márai Sándornak műveivel kétszer is sikerült kivívnia az írói sikert, először az 1930-as évektől 1948-as emigrációjáig tartó időszakban, másodszor pedig negyven év múltán — egy olyan politikai rendszer bukását követően, amelyben sokáig „még a nevét sem volt szabad leírni”. Nemcsak hazájában számít elsőrangú szerzőnek, Olaszországban például egyik műve több mint 350 000 példányban kelt el. „De nekem nem a legjobb férj és honpolgár készséges és beleegyező megértésére van szükségem, hanem arra az ökölharcra, melyet az ellenálló és beavatott, egyenrangú olvasóval folytatok” — írja.
Hasonló „ökölharcra” buzdítjuk mi is az olvasót, az ismertebb szövegek mellett kevésbé hangsúlyos művek felidézésével is. Három, korábban kiadatlan szöveg megjelentetésén túl néhány írásmű korszerűbb módon történő bemutatására is kísérletet tettünk: a Nápolyi Múzeum című Márai-szövegrészletek mellett például az őket ihlető ókori alkotások is megjelennek az újraolvasás horizontját szélesítendő. E szöveg a Vándor és idegen címet viselő összeállításunkban jelenik meg, amely a legterjedelmesebb rovat a folyóirat jelen számában, talán nem véletlenül: Márai Sándor, miután önkéntes száműzetésbe vonult, soha nem térhetett vissza hazájába. Meghatározó magyarországi városai, Kassa és Budapest mellett a választott otthonai kapcsán született írásokból remélhetőleg kirajzolódik a hazájához és az általa igen fontosnak tartott polgári értékekhez mindvégig hűséges író alakja: „Ezek az emberek, akik mostanában a vasfüggöny mögül jönnek, mind ragaszkodnak az ékezethez. Bagnoliban, a hivatalokban, ahol kiállítják az okmányaikat, kiabálni kezdenek, hogy adják vissza nekik az ékezetet [...]. Mindenféle jel és ékezet van a nevükön, az irataikban, a magánhangzókon, sőt a mássalhangzókon is van ékezet. Vagy olyasféle jel, mint az ékezet. [...] Úgy látszik, már nincs semmijük, s egy napon feleszmélnek, hogy ékezet nélkül nem egészen azok a világban, mint voltak régebben, amikor még ékezetük volt. Ezért cipelik magukkal görcsösen, földrészeken át, a régi, rozoga írógépeiket, amelyeken vannak még ékezetes betűk” (San Gennaro vére).
Hommage-rovatunkban a korábbiaktól eltérően nemcsak irodalmi szereplők vallanak Márai-élményükről, hanem más pályán mozgó olvasók is, például Faragó Tamás olimpiai bajnok vízilabdázó és Finta József építész - utalva arra, hogy Márai Sándor életműve nemcsak az irodalmároké. Jelen számunkban különös figyelmet fordítottunk Márai költészetének egyes darabjaira. Az író és utókora is a regényekre helyezi a hangsúlyt, mégis alkotói univerzuma ezekkel az igen jelentős művekkel együtt teljes.