„Nincs olyan település Magyarországon, amelynek egyik utcáját, terét ne Táncsics Mihályról nevezték volna el. Ennek oka az 1848-as forradalomból ismert szerepe, amelyről az iskolákban egyre kevesebbet tanítanak az ifjúságnak. Általában már csak annyit tudni róla, hogy »kiszabadították a börtönből«. Arról azonban, hogy miért is volt ott, mit tett addig, mivel vétett kora politikai cenzorai ellen, már nem szól a tankönyv.”

(Stancsics Erzsébet: „Sajtószabadságról nézetei egy rabnak”)

„A mi utcánk azelőtt Attila volt, a szovjet időben lett belőle Sevcsenkó. Oroszul ulica Sevcsenka. Nagyapa néha így mondta magyar beszédben is. A nyolcvanas évek közepén még magyar többségű volt szülővárosom lakossága, az öregek mégis vegyesen használtak orosz és magyar szavakat.”

(Gerzsenyi Gabriella: Delikátesz)

„A csipkebokrot viszont ha otthagyom

bármeddig, kizöldül, kivirágzik,

lángoló bogyókban magot nevel,

fennmarad az idők végezetéig.”

(Mezey Katalin: Nagy tudás)

„Fehér asszonyok,

feketén éberek,

vékonyak, mint itt a házfalak,

és hangosak, mint a vadak.

Itt, hol a szárazföld karjaiban

sem szelídül a tenger…”

(Viola Szandra: Piran)

„Felhőbe simult, miként a legutolsó női test,

mely önmagában hiába keresi a fényt.

A két asszony, mintha összefüggő homályból

készültek volna, elveszti egymást a ködben.”

(Ladik Katalin: A Nap is menekülőben volt)

*

A Magyar Napló Nyitott Műhely rovatának márciusi vendége a Kossuth-díjas és A Nemzet Művésze címmel is kitüntetett Kiss Anna költő, akinek poétikai univerzumában együtt él a folklór, a mítoszi, archaikus mélyvilág a karcos vásári komédiákkal, a mesékkel, a gyermekversekkel. A szerzővel Cs. Nagy Ibolya irodalomtörténész beszélgetett: „Sokára (…) világossá lett, hogy miért hat rám a verses Edda (…) Hogy miért rendít meg sarkamig egy pokolmélyi doromb-ének! Miért hatnak rám elemi erővel a kanadai ősnépek özönvíz-történetei, csínytevő félistenük (nemzője a Világszellem, szülőanyja földi nő), Nanabus esetei; mások bölénybőrre festett képes történetei bot köré tekerve, hurcolva magukkal, mint a zsidók megtartó, szent tekercsüket, a Tórát, hogy megmaradjon a jövőnek. Az akkori ember is tudhatott valamit! Úgy összegezném mai fejjel, hogy az én költészetem a szóbeliségből fakad. Kezdetben még ösztönösen, később tudatosan is” (Kiss Anna). A lapszámban Győri László, Kiss Anna, Ladik Katalin, Mezey Katalin, Payer Imre, Petőcz András, Véssey Miklós, Viola Szandra versei, valamint Gerzsenyi Gabriella és Sütő-Nagy Zsolt prózái szerepelnek. Az idén 120 éve született Illyés Gyula emlékére közöljük N. Horváth Béla és Gy. Szabó András tanulmányait; míg előbbiben a Nem volt elég című versről olvashatunk, utóbbiban a Hunok Párizsban című regény hátteréről: „Ebben a mozgó, eleven, minden újra fogékony Szajna-parti városban kísérti meg a fiatalembert a szerelem, Orosz Anna személyében. Orosz Anna Erdélyből érkezett, nővérével a Kolozs megyei Désről kerül Párizsba. Munkáslány, aki varrónőként dolgozik egy szalonban. Erdély levegőjét hozza magával; szavaival, tájhazai szófordulataival egyedi szín a munkások között. Annak az önképzőköri előadássorozatnak a hallgatója, amelynek Illyés Gyula is meghívott előadója. Már első találkozásuk is meghatározó: a lány vonzó szépsége mellett, Anna tisztasága, lelki egyenessége, megteremtett önállósága ejti rabul a fiatalembert.” Bálint Péter tanulmányában egy magyar népmese, a Keresztleány változatait elemzi, „amely olyan komoly exegetikai es logoszmisztikai kérdéseket vet föl, amiről a mesemondóknak nyilvánvalóan sejtelmei sem lehettek, inkább csak az valószínűsíthető, hogy egy ismert motívumba – hogy a tiltott szobában egy lény lakozik – szőtték bele bibliai ihletésű látomásukat, miszerint a halandó ember számára sohasem látható, s éppen láthatatlansága miatt nagyon is látni akart/kívánt lényt magával az Istennel (Csenkinel Máriával) azonosítják.” A Könyvszemle rovatban Czegő Zoltán Haragos harangok, Viola Szandra Használt fényforrások, Lőrincz P. Gabriella Könnytelen madonnák, Oberczián Géza A küldöttek és Ilyés Gábor „Hazánk szentje, szabadság vezére” című kötetéről olvashatunk. Lapszámunkat Somogyi Győző grafikus és festőművész huszárábrázolásainak reprodukcióival illusztráltuk.