A Magyar Napló júniusi számának tartalmából:
„Petőfi kívül helyezkedve a múló időn, s átívelve a korokon, egyszerre képviseli a hagyományt, melyet a legteljesebben aktivizált, megnyitva azt ugyanekkor a modernitás (…) felé. Azaz, úgy volt korának szülötte, hogy minduntalan szembe is ment vele, úgy volt része, hogy egyúttal szét is feszítette a korlátait (...) Ezért – Arany Jánoson kívül – nincs fellépte óta magyar író (…), aki, ha másfelé tart is, megkerülhetné.”
(Tóth László: A nyelv mint Petőfi Sándor)
„Hogy az élet mitől szép? Erre nem tudott volna Jozsó válaszolni. De azt tudta, ha hétvégén kiül a nyárikonyha elé a melodikával, és eljátssza az »Ilszilenciót«, akkor eltakarodnak a felhők, s még ha alkonyodik is, visszanéz a Nap.”
(Zöldy Pál: Melodika)
„Elnémult a kert alvilága. Csak a költő hallja
a rózsabokorból a hörgést, a sétány
díszfáiban az éhes mocorgást. De elengedi
a témát, most fontosabb dolga van.
Pezsgőspohárral kezében irányt vesz
a nevetgélő öltönyös társaság felé.
Az egydimenziós életből vajon
a Hádészban mennyi marad?”
(Végh Attila: Kerti példázatok)
„Alvó sötét volt akkor, Krúdy, és az összes regénybeli alteregójának, »helyettesítő halottjának« elsüllyedt Magyarországán. (…) Romokat látott maga körül, egy európai birodalom és egy ország romjait. Azt, amiből a romok maradtak, azt az országot magáénak érezte fiatalkorában. Később is. Sokáig. Nem tudni, hogy eljutott-e vajon a végső kiábrándulásig, amikor csontszegénységben a Templom utcai házban meghalt.”
(Mohai V. Lajos: Két látlelet Krúdy életművéből)
„Dafinát lenyűgözte a moccanatlan és személytelen rend nyugalma és békessége, amit ebben a kicsi gyermekben talált. (...) Álltak ketten, kézen fogva, az idők kezdete előtt a partoknál, ahol előttük soha nem állt még senki emberfia, és még soha senki nem mondott mesét, mert még ember sem volt, semmi sem volt, még a teremtés sem történt meg.”
(Varga Klára: Vince és Dafina)
*
A Magyar Napló folyóirat Nyitott Műhely rovatának júniusi vendége Kürti László költő, akivel egykori tanára, Oláh András költő készített interjút: „Egyetlen valóság van, amit belülről megélsz, ahonnan a világot tapasztalod, tök mindegy, hogy mi a másik realitása, az az ő eszmélete, egyetlen valósága, neki kell vele megküzdenie. Ha véletlenül az én eszméletem találja szíven vagy fejen olvasóját, akkor közelebb vagyok a fontos műhöz, minthogyha habos-babos, mindenki számára fogható biztos sztenderdeket énekelek. Százszor a kísérletező nemesítés, mint egyszer a szócséplés, -szaporítás… A jó műveket nem a kipárnázott költészet hozza, nem a kellemeskedő alkotói habitus.” A lapszámban továbbá Báger Gusztáv, Király Farkas, Kovács István, Kürti László, Payer Imre, Székelyhidi Zsolt, Végh Attila, Vörös István versei, valamint Kötter Tamás, Varga Klára és Zöldy Pál prózái szerepelnek. Kiváló esszék, tanulmányok idézik meg összeállításunkban a 200 éve született Petőfi Sándor életét és költészetét. Kovács István költő, történész Bem József tábornok és Petőfi kapcsolatát eleveníti fel írásában a szabadságharc fejleményein keresztül: „…a Petőfire háruló feladat Bem mellett sokrétű volt. Egyszerre töltötte be a tábornok személyi titkárának feladatát, amelybe beletartozott a levelezésen kívül az élőbeszéd-tolmácsolás is, mivel Bem jobban tudott franciául, mint németül. Petőfi futár- és haditudósítói megbízatása mellett a tábornok segédtisztje is volt. Márpedig ez utóbbi poszt nem tekinthető életbiztosításnak. A segédtiszt ugyanis nemcsak továbbította a támadásra szólító parancsot, hanem vészhelyzetben kardot vonva élére is állt a rohamoszlopnak. Ez alól Petőfi sem tudta, s nem is akarta kivonni magát.” Gróh Gáspár kritikus, irodalomtörténész a költő halálának külső-belső körülményeit közelíti meg esszéjében: „…a végzetes jelenetsor utolsó előtti pillanatairól hitelesen tudósító tanúk beszámolói alapján azt gondolhatjuk: Petőfi mintha kifejezetten kereste volna a vesztét. Többen figyelmeztették a végveszélyre, nemcsak maguk menekültek, az ő kijutását is segíteni akarták a harcok fenyegette régióból. Petőfi azonban nem ment velük, és – legalábbis a katonai vagy a hétköznapi racionalitás alapján – nincs elfogadható oka annak, hogy miért.” Zsille Gábor költő, műfordító Iancu Laura költővel készített kisinterjút legújabb kötete, A vágány mellett kapcsán: „Az utazás metafora is, és ennek a metafizikai üzenetét nagyon szeretem. Az úton lét tudata segíthet abban, hogy az élet jó szakaszait megbecsüljük, a nehéz pillanatokon pedig átküzdjük magunkat. És ott van a nagy kérdés – persze csak annak, aki ezt felismeri magában –, hogy a célban az élet ér véget, vagy az ember megérkezik…” A Könyvszemle rovatban Zöldy Pál Miért is nem találkoztak?, Lajtos Nóra Fehér szektor, Mohai V. Lajos Szótlan kórus, Pósa Zoltán Trianon, valamint N. Tóth Anikó A szalamandra mosolya című kötetéről olvashatunk. Lapszámunkat Vasné Tóth Kornélia Ex libris és képkultúra. Modern magyar ex librisek című kötetében szereplő munkák reprodukcióival illusztráltuk.
