A Magyar Napló októberi lapszámának tartalmából:
„Ágh István életben maradt az ötvenhatos forradalom véres csütörtökén, ezzel meghatározta a sorsát: »rám előbb még célozni sem kellett, minden golyó talált a zsúfolt téren« – mondja, hogy aztán ismét megjelenjen a költészetében az oly sokszor felbukkanó gondolat a másodszor is megkapott életről.”
(Gróh Gáspár: Nyugtalan megbékélés)
„Kovács István már akkor is, amikor ez még elég sok nehézséggel járt, rendszeresen utazott Erdélybe, és vitte magával a barátait is. Járta – nem egy esetben Bem hadjáratának útvonalait követve – (…) Kalotaszeget, Széket, Székelyföldet, sőt, az elsők között Csángóföldet is. Ezek az élmények lettek a fiatal történész költői megszólalásának ösztönzői, emblematikus verseinek témái.”
(Mezey Katalin: Kovács István dicsérete)
„Alig múltam hétesztendős, amikor 1956. november 4-én hajnalban a villamos helyett szovjet tankok dübörögtek Pesten, a Körúton. Tudatomban akkor kezdődhetett minden. Szüleim riadalma, nyugtalansága szinte átitatott. Tizenkét évvel később jött Prága, aztán a lengyelek. Vagyis: Corvin köz – Vencel tér – gdański hajógyár. Ez a három jelképes hely számomra azt üzente, hogy van remény a változásra...”
(Petrik Béla: Lezsák Sándor és 1956. Interjú Lezsák Sándorral)
„Szervátiusz Jenő többször bejárta nyaranta – a gyermek Tibor társaságban – Erdélyt gyalogosan, szekeresen, és egy életre megfogta az élmény. Kivirágoztatta a művészetét, most találta meg a valódi »témáját«, az ihlető forrást: Erdély tájai, népének élete, balladás történetei lettek a kiindulópontok a szobraihoz.”
(Szervátiusz Klára: „Az igazi művész önálló lény”)
„Bátran merülj a csapdák tengerébe,
csak ússz, és kerüld ki mindet.
Bújj ki életedből, cseréld
a csendet himnuszokra, nézd,
a Hold arcán is a Nap ragyog.”
(Filip Tamás: Messziről érkezik)
*
Az októberi Magyar Napló Nyitott Műhely rovatának vendége Marcsák Gergely kárpátaljai költő, verséneklő, kinek alkotói szemléletét a múlt újrafelfedezése és művészi megismerése, a formákkal való kísérletezés jellemzi. A szerzővel műhelymunkájáról Csordás László irodalomkritikus, docens beszélget a környezet, az idő, a forma, a zeneiség és a háború fogalmain keresztül: „Gyakran előfordul, hogy példákat, magatartásformákat, erkölcsi igazságokat a múltból, a közösség történelmet alakító emlékezetéből kölcsönzök, de a szándékom éppen az, hogy őket ezáltal jelenvalóvá, ha úgy tetszik, idő felettivé tegyem. Szerintem a balladának, ami kedvelt műfajom, ez az egyik markáns funkciója. Kiemel és közel hoz a történelem homályából valamit, ami időtlenül érvényes. És ebben talán a minden olvasóban élő térélmény is segít, mert a táj őrzi a megidézett kor nyomait. Ami nemcsak materiális, de szellemi bélyeg is.” Petrik Béla irodalomtörténész kisinterjújában Lezsák Sándor költőt, politikust kérdezi 1956 személyes jelentőségéről és ösztönzőerejéről. Lapszámunkban továbbá Fecske Csaba, Finta Éva, Konczek József, Marcsák Gergely, Marte Huke, Székelyhidi Zsolt versei, valamint Ferdinandy György, Illyés Gyula, Iványi Mónika és Lokodi Imre prózái szerepelnek. Jánosi Zoltán irodalomtörténész az idén Szervátiusz Jenő-díjjal kitüntetett Árkossy István grafikusról, festőművészről és művészeti íróról közöl esszét: „Árkossy Istvánnak a Trianon utáni magyar évszázad felező idejétől felépülő életműve: ez a szülőföldről való kitaszítottság fájdalmából, hazátlanná lett magyarok viaskodásaiból, személyes dacból és a modern képzőművészet figurális és absztrakt formáiból felrakott dóm, festményeinek, grafikáinak, könyvterveinek épülete mindezek miatt is szervesíti magába erős tudatossággal a nemzeti és az egyetemes történeti időt.” Farkas Gábor költő, kritikus tanulmányában Iancu Laura és Gábor Felicia alkotói portréjának megrajzolásával azt vizsgálja, hogy a moldvai magyarság kulturális hagyományai hogyan, milyen mértékben hatnak, jelennek meg a két szerző munkáiban. A Könyvszemle rovatban az Isten szeretetében, Erdély ölelésében. Tőkés László 70. születésnapjára, Lezsák Sándor Szellemfalu és egyéb jelenések, továbbá Gálfalvi György Szárnyas malomköveink című kötetéről olvashatunk. Lapszámunkat Szervátiusz Jenő (1903–1983) és Szervátiusz Tibor (1930–2018) szobrászművészek munkáinak reprodukcióival illusztráltuk. A két alkotó pályájáról Szervátiusz Klára közöl esszét.
