A szeptemberi Magyar Napló tartalmából:

„»Mindenre ráteszi a kezét« – fanyalogták, akik már mindenre rátették a kezüket. »Félrevezeti a fiatalokat« – suttogták, akik fiatal tehetségek tucatjait állították vagy vezették félre. »Túl radikális« – dünnyögték, akiknek radikalizmusa miatt kényszerült a »szocialista« évtizedekben Oláh János belső száműzöttként élni.”

(Jánosi Zoltán: Oláh János földrésze)

„Az évek teltek, s a hegyen csupán az utolsó mozzanat hiányzott. Öreg Acsády János pedig már csak ezzel a kérdéssel foglalkozott. Kereste a királyt. A bölcset. A társat. Azt az olajfát, amelyik már csupán jelenlétével is méltó ura és rendezője lesz a birtoknak. »Akinek« a lábához akkor ő majd leülhet végre, (…) s készülhet a soha el nem múló pillanatra. Mert az lesz az ő igazi születésnapja.”

(Zöldy Pál: Olajfa)

„Balázs József (…) a sejtjeivel is tudta, hogy mit jelentett hétköznapi hőseinek a kiszolgáltatottsága, hogy az az ő kiszolgáltatottsága is. Nem volt kétséges számára, hogy egy nemzet annyira szegény, annyira megalázott és kiszolgáltatott, amennyire a legszegényebbjei, legelesettebbjei.

(Gróh Gáspár: Balázs József 80)

„Jeges hegyek mélyéről, 

ahonnan anyámért is eljött, 

háború indul felénk, 

minden nappal közelebb ér, 

a lábnyoma vér, 

vér van a tenyerén…”

(Terék Anna: Háború indul)

„– Ugyan mit tudsz te a szerelemről meg a bánatról, amit csak asszony tud okozni? – kesergett a király. – Éééén, király uram? – kérdezett vissza hetykén a fiúcska. – Ha felhőkön üldögélő lelkecske koromban össze nem terelem édesapámat s édesanyámat, úgy képzelje el, meg sem születhettem volna.”

(Varga Klára: A király hídja)

*

Harminc évvel ezelőtt, 1994-ben vette át a Magyar Napló folyóirat főszerkesztését Oláh János (1942–2016) Magyarország Babérkoszorúja díjas író, költő, szerkesztő. Rá emlékezik lapkezdő jegyzetében Bíró Gergely szerkesztő, valamint pályaösszegző esszéjében Jánosi Zoltán irodalomtörténész. A szeptemberi Nyitott Műhely rovat vendége Luzsicza István költő, szerkesztő, akivel Iancu Laura költő beszélget a valóságköltészetről, a józan kiegyezésről az élettel, az ősökről és a leszármazottakról, a futballról és az identitásról: „Az énközpontúság (…) nálam is jelen van, ám a valóságot zárnám ki magamból, vagy zárnám be a magam korlátai közé, ha nem a honnan hová kérdésével együtt próbálnám értelmezni azt, ahol vagyok, és ami körülvesz. Ebbe nem lehet nem belefogalmazni a történeteinket, családomat, kisebb-nagyobb közösségeimet a hozzátartozóktól, jó ismerősöktől kezdve lakhelyemen és felvidéki, kárpátaljai, hevesi gyökereimen át egészen hazámig, magyarságomig, annyira összefügg közös történelmünk személyes sorsainkkal. Bennem ez rögzült, rám ez hatott leginkább a látott és átélt minták közül, valószínű, hogy a szemlélet választott ki magának engem, nem is fordítva. (…) S bár látom, hogy a világ fősodra nem erre halad, de immár meggyőződésem, hogy ettől még nem ülök fordítva a lovon, vagy talán inkább nem én vagyok az, aki fordítva ül a lovon.” A lapszámban továbbá Győri László, Kollár Árpád, Kovács István, Kürti László, Székelyhidi Zsolt, Terék Anna, Tomaji Attila, Vörös István versei, valamint Varga Klára és Zöldy Pál prózái szerepelnek. Gróh Gáspár kritikus, irodalomtörténész Balázs József születésének 80. évfordulója alkalmából a Magyarok című regényén keresztül rajzolja meg esszéjében az író szellemi arcélét. Zsille Gábor költő, szerkesztő Mezey Katalin költő legújabb, Örökség című verseskötetéről kérdezi a szerzőt: „Megveszteget a körülöttünk még zavartalanul fennálló béke: a sok baj, gond, járvány, háború, infláció, pártoskodás ellenére rendszeresen felkelő nap, a közelemben lélegző természet. (…) Igyekszem távol tartani magamtól a valóság legkeservesebb tényeit, mivel így is csak nehezen tudom elkerülni (…) a kétségbeesést.” Hernádi Mária irodalomtörténésszel „Kimondani, s elrejteni”. Kompozíciós formák Nemes Nagy Ágnes költészetében című kötetéről Pataky Adrienn irodalomtörténész, szerkesztő beszélget: „…egyre erősebben motivált az a szándék, hogy megcáfoljam az objektív tárgyias líra irányzatáról s a Nemes Nagy-életműről a köztudatban élő negatív sztereotípiát, miszerint mindkettőt valamiféle szenvtelen kimértség, rideg személytelenség jellemzi. Az én véleményem és tapasztalatom erről a lírai korpuszról és költői módszerről épp az ellenkezője…”. A Könyvszemle rovatban Tomaji Attila A nyár sötét szíve, Sarnyai Benedek Elfeledték magukat, Bagi Iván A tárgyak talentuma és Rosa Liksom A Folyó című kötetéről olvashatunk. Lapszámunkat Damó István (1951, Nagyszeben) Arany Tollhegy-díjas erdélyi magyar festő- és grafikusművész, illusztrátor munkáinak reprodukcióival illusztráltuk, akiről Árkossy István festőművész, grafikus közöl esszét.