A Magyar Napló júniusi számának tartalmából:
„– …ha otthon akarjuk érezni magunkat a kontinensen, nemcsak a templomokat kell megtöltenünk, nemcsak a nyelvet kell megtanulnunk, de meg is kell értenünk azokat, akik ezt a sok csodát létrehozták, és ránk hagyták. Erre pedig a legjobb út a művészet. A művészi alkotások még a tetteknél és szavaknál is jobban kifejeznek egy kultúrát, és jóval könnyebb azonosulni velük, mint a halott királyokkal.”
(Kötter Tamás: A művészet hatalma)
„[Jókai] Meséi olyan ámulatra méltók, hogy első pillantásra nem engedik észrevenni, hogy egyúttal tanmesék is: az íróban egy mindenre elszánt pedagógus is bujkál, aki hol jóra inti az igazságot rossz helyen keresőket, hol nemzetet akar nevelni, máskor a vaskalapos maradiakat tereli a haladás felé, vagy jövőben botorkáló fantasztákat figyelmeztet a realitás fontosságára, esetleg a szülőket vagy gyermekeiket inti az egymás iránti szeretetre és tiszteletre.”
(Gróh Gáspár: Jókai-napló – Az elátkozott család)
„Amikor a gondolataimon átvonulsz,
mit vonulsz, fúvószenekarral masírozol,
akkor vajon én is megrezdítek egy
aprócska ideget az agytekervényeidben?
Vajon fenéken szúrlak gemkapocsként
a villamos ülésén, mikor lehuppansz?”
(Hegedüs Kata: Csíkok az égen)
„Odaát kérdezték, milyen Magyarban, hogy bírom? Bántanak, lerománoznak, megkergetnek az utcán? Ha bemegyek a boltba, mondják-e, na, itt a román, biztos lopni fog? Erre csak azt tudtam válaszolni, hogy én olyan szeretetet, mint odaát, még soha nem éreztem. Hogy ez más világ, ez már a civilizáció!”
(Aknai Péter: Az Isten mindig kék lesz)
„Görömbei András irodalomelméleti és kultúrtörténeti gondolkodásmódjának középpontjában az az erőteljes meggyőződés állt, hogy ha az irodalom önelvű és öntörvényű szemléletformáinak a határai eredendően felmérhetetlenek és leszűkíthetetlenek, akkor a benne megjelenő személyes és kollektív létérzések, mélyről fakadó sorskérdések és gondtapasztalatok kifejeződései sem iktathatók, tagadhatók ki belőle.”
(Bertha Zoltán: A minőség forradalmi folytonossága)
*
Az Ünnepi Könyvhét, az irodalom és az alkotóművészet ereje, a trianoni békediktátum máig ható utóélete, valamint a lassan megérkező nyár, az apák napja és a kerek évfordulók képezik júniusi lapszámunk gerincét. Ezen a vonalon haladva találkozhatunk a legújabb Magyar Naplóban Cs. Nagy Ibolya lapkezdő jegyzetével, Kötter Tamás és Aknai Péter novellájával, Hegedüs Kata, Nyilas Atilla, Tomaji Attila és Jenei Gyula verseivel, Gróh Gáspártól a Jókai-bicentenárium alkalmából nagy mesélőnk egyik kevéssé ismert regénye, Az elátkozott család elemzésével, valamint Jánosi Zoltán tollából a 70 éves Bertha Zoltán köszöntésével: „Bertha Zoltán teljes irodalomtörténészi gondolatvilágának, eszmerendszerének igencsak volt mivel, vagyis a legkülönbözőbb elvakult erőkkel szemben függetlennek, ellenzékinek és protestálónak lennie – egész életpályáján. (…) számára egy pillanatig nem volt kétséges, hogy egyszerre református, pataki és debreceni tanultságával, szellemi örökségével hová állítsa, milyen irányokba fordítsa képességeit s tudását, még ha döntése pillanatától a hatalom »nemszeretem« táblájára állította is önmagát.”
A születésnap kapcsán az ünnepelt Bertha Zoltán is duplán kerek évfordulós tanulmánnyal jelentkezik, a 80 éve született Görömbei András munkásságának az 50 éve elhunyt Németh Lászlót érintő vonatkozásait idézve meg. Németh László a róla szóló emlékező-elemző kötettel ugyancsak az egyik kulcsszereplője Márkus Béla esszéjének, aki egyben a könyv szerzőjét, a 80 éves Ifj. Sipka Sándor orvos-írót is üdvözli: „(…) Németh László életműve – elfogadva Görömbei András jellemzését – »modellértékű nemzeti minőség«. Ifj. Sipka Sándor más magatartásmintákat is elemez, mintegy latolgatva, mit ér el, mit hoz magával a »nemesebb hajlamúak szembefordulása az idővel«. A kötet címébe emelt »nemzeti helytállás« esélye és módja, »drámája és győzelme« is ebből a távlatból mutatkozik meg igazán.”
Nyitott Műhely rovatunk júniusi vendége Oravecz Imre író-költő, akit Jenei Gyula kérdez Magyarországról, Európáról és Amerikáról, faluról és városról, sivatagos Kaliforniáról és pusztuló Szajláról, irodalmi csoportosulásokról, természetről és Istenről, fiatalságról és megöregedésről: „(…) azért voltam és vagyok elégedetlen, ami az úgynevezett rendszerváltozásból lett. Nem ilyen szabadságot, kapitalizmust akartam, a javaknak nem ilyen igazságtalan elosztását, nem öncélú pártosdit, nem állandó politikai acsarkodást, nem általános szolidaritásképtelenséget, nem ilyen Európát, nem ilyen EU-t. Persze, a világban is kedvezőtlen változások mentek közben végbe, így az Egyesült Államokban is, de azok nem érintenek ilyen érzékenyen. Amerika fontos nekem, de Magyarország a hazám, és érte vérzik a szívem.”
Az interjúhoz kapcsolódóan Oravecz Imre készülő Alkonynapló-folyamából is újabb részleteket közlünk, míg Szemhatár rovatunk további oldalain Pál Andrea Bernadett beszélget Nagy Koppány Zsolt íróval idén átvett Magyarország Babérkoszorúja díja kapcsán, valamint Király Farkas, Halmosi Sándor, Novák Valentin, Péntek Imre és Z. Németh István verseit olvashatjuk.
A lapszámot a megszokott módon a Könyvszemle rovat zárja, amelyben recenziók olvashatók Mezey Katalin Örökség című verseskönyvéről, Száraz Miklós György Bitang nyarak című novellás- és Mátyus Melinda Inkább az enyém című elbeszéléskötetéről.
Júniusi számunkat Aknay János Kossuth-díjas, Nemzet Művésze díjjal kitüntetett festőművész alkotásainak reprodukciói illusztrálják.
