napjaim közt némely szombat 
rövidebb egy óránál 
folytatódna de a sötét dagad 
hatalmasodik mint az ár 
és fényes nappal könyörtelen 
éjszaka lesz már 

hamis idejű álmomban 
bedeszkázom az ablakom 
a kinti sötétre nincs több 
szelídítő szavam 

egy térkép útjain lépdelnek ujjaim 
futok a hegyekbe 
elnyel a rengeteg erdő 
és odadob valamiféle nincstelenségnek 
kinek olykor-olykor néztem már szemébe 
de utolsó ugrására a test még gyenge 

májusban nászágyat vetek 
kiterítem a tájat 
homlokon csókolom a Földet 
figyelem ahogy a feltámadás 
hangtalan ébreszt és tanulom 
titkát az engedelmességnek

A vers lapunk 2024. májusi számában jelent meg.