A Magyar Napló októberi lapszámának tartalmából:

„lettem volna csipkebokor 

kit a szél is elkerül –

mondja anyám mert az ajka 

hús-vér népdal kívül-belül”

(Iancu Laura: Elkerül és elkísér)

„…láttam férfiakat beleroppanni abba, hogy az igazságuk nem érdekelte még azokat sem, akik önös politikai érdekükből a zászlajukra tűzték őket. Férfiakat, akik azt hitték, jön majd egy kor, amelyik ténylegesen elismeri a hazáért tett szolgálataikat. Akik arra vágytak, hogy körbeüljék őket a fiatalok, megnézzék a ráncaikat, a hegeiket, s megtapogassák az egykor összetört, s lassan egybeforrt csontjaikat, és hallgassák a történeteiket. Ám ’56 hőseinek kihívóik lettek.”

(L. Simon László: Nagyapám írógépe)

„Leültünk egy cigarettára, közben szemmel tartottuk a Mester utcát dél felé, és az őrszemünket is. És akkor a házból, az egyik résnyire nyitott ablakon át felcsendült egy zongora hangja. A távolban ágyúk dörögtek, kézifegyverek ropogtak, magunk is a nekünk jutó oroszok újabb támadását vártuk, a Mester utca fölött pedig groteszken, mégis léleksimogatóan szárnyalt a csodálatosan hosszú lábú Marlene Dietrich világhírű slágere, a Lili Marlene.”

(Berta Zsolt: Háború se béke)

„A magyar nemzet minden osztályát, rétegét (…) sújtó megtorlás egy olyan nagyszabású politikai koncepció (…) megvalósítását volt hivatott elősegíteni, amely a Magyar Királyság önállóságának látszatával is le akart számolni. Ennek jegyében több mint száz embert végeztek ki, ezreket vetettek börtönbe és tartottak szigorú megfigyelés alatt, s honvédek tízezreit sorozták be az osztrák hadseregbe.”

(Kovács István: A megtorló hatalom félelme, magabiztossága és veresége)

„Az apja úgy tudta, hogy orgiákat tart, dévajkodik, ifjú emberekkel kokettál, pedig dehogy, csak igyekezett életben maradni, túlélni a fejéregyházi határt, a körtefát, ami alatt utoljára látták Sándort, a letört kukoricatáblát és a tömegsírokat, amiket szíve szerint kihantoltatott volna, egyen-egyenkét végiglajstromozva a foszló tetemeket, hogy bizonyságot nyerjen, nem, egyikben sem fekszik ott Sándor.”

(Miklya Luzsányi Mónika: Hajtás)

*

Októberi összeállításunk legtöbb írását az 1848–49-es, valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékezetének jegyében szerkesztettük, szerzőink szépprózában, jegyzetben, esszében, tanulmányban dolgozták fel vagy dramatizálták a kapcsolódó eseményeket. A Nyitott Műhely vendége Czigány György József Attila-díjas költő, író, akivel Völgyi Tóth Zsuzsa kulturális szerkesztő, műsorvezető beszélgetett a rádiós, televíziós és költői pályájáról: „Mindig úgy éreztem, hogy a költészet nem valami egyszerű örömszerzés, hanem egy olyan szükséglet, ami a lelki egészségünk része. Rehabilitálja azt, ami elvész – ami lehet öröm is, tragédia is –, holott mi szeretnénk megőrizni, mert az ember eszelős vágya az, hogy örökké éljen. Hát a költészet is erre való, hogy próbálja tovább éltetni azt, ami éppen elfogyott, vagyis ami éppen eltűnt”. A lapszámban továbbá Both Balázs, Iancu Laura, Lázár Balázs, Lezsák Sándor, Kulin Borbála, Novák Valentin versei, valamint Berta Zsolt, Czigány György és Miklya Luzsányi Mónika prózái szerepelnek. L. Simon László személyes hangú, 1956-ot megidéző esszéjének központi szála a családi legendárium, amelynek mentén fontos kérdéseket, felismeréseket fogalmaz meg a felmenők hallgatásáról, az igazság fiatalkori ideájáról, a megélt történelmi tapasztalatok tovább adásának akadályairól és a „saját 1956” vágyáról. Wodianer-Nemessuri Zoltán íróval a nemrég megjelent Egy láda dicsőség című elbeszéléskötetéről, amely a második világháború által megpecsételt, kivételes emberi sorsokat őriz, Biró Máté szerkesztő készített kisinterjút: „Háborús történeteim megírására személyes ismeretségeim, illetve apámtól és a szereplők közvetlen leszármazottaitól hallottak késztettek. Különböző társadalmi rétegekről van szó: bakákról, tiszthelyettesekről, törzstisztekről és parancsnokokról, akik a második világháborút más-másféleképp élték meg. Döntésemben jelentős szerepet játszott, hogy a széppróza ezt a nemzeti kataklizmát kevéssé dolgozta föl, vagy kifejezetten meghamisította, valamiféle »újmúltat« fabrikálva.” Kovács István történész tanulmányában számba veszi az 1848–49-es szabadságharc leverését követő megtorlás kollektív és egyéni felelőseit, céljait, a passzív ellenállásban megnyilvánuló szolidaritás emberi példáit s a Bach-korszak főbb jellemzőit. Rosonczy Ildikó történész tanulmányában az 1863–64-es lengyel szabadságharcban is részt vállaló Székely Lajos Szibériába száműzött honvédtiszt történetét dolgozza fel: „A fegyveres küzdelem, amelynek célja a szomszédos nagyhatalmak által felosztott lengyel állam helyreállítása volt, az Orosz Birodalomhoz csatolt területeken folyt, de háttértámogatást kapott mind az Osztrák Császárság, mind a Porosz Királyság által bekebelezett területek lengyelségétől is. A magyar önkéntesek számát mintegy négyszáz főre becsülik, közülük körülbelül félszázan lehettek azok, akik orosz fogságba estek, majd akiket hadbírósági ítélettel Szibériába, illetve más távoli orosz kormányzóságokba száműztek.” A Könyvszemle rovatban Magyar Zoltán Petőfi. A folklórhőssé vált költő, Jámborné Balog Tünde Napfordulók között, Kahler Frigyes–M. Kiss Sándor–Riba András A snagovi tükör. Ecsetvonások a politikus pályaképéhez, valamint Viivi Luik A költő és a király. Esszék, arcképvázlatok című kötetéről olvashatunk. Lapszámunkat Szentpétery Tibor (1916–2005, Budapest) haditudósító és az 1956-os forradalom és szabadságharc krónikásának felvételeivel illusztráltuk (www.szentpeteryfoto.hu).