A Magyar Napló novemberi lapszámának tartalmából:

„A vén kalóz, / tengerek farkasa, spanyol / gályák réme etc., / azt mondta, elfáradt. / Frissen vett házának / behajtott spalettái mögött / nagyot fúj, / lecsatolja falábát, leoldja / kampókezét, szemkötőjét / az asztalra dobja, / az ágyához ugrál, / és ledől.”

(Rónai Balázs Zoltán: A vén kalóz)

„Az anyámmal folytatott párbeszéd egy órával ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt volna. És most ott ülünk, kupicácskákat iszunk a gyenge konyakból, és arról beszélgetünk, hogy milyen az, amikor spiclikkel van dolga az embernek.”

(Sylva Fischerová: Csoda)

„Koppannak odakint / valaki léptei, / most visznek valakit / fölakasztani. // Ki a következő? / Találgat a rab. / Ideg és velő / mind nyugtalanabb.”

(Győri László: A kiáltás)

„Csokonairól több regény (és színdarab) szól, alighanem a legtöbb a magyar írók közül. Erre életútjának regényes fordulatai (…) valósággal predesztinálták. Bizonyára közrejátszott hírnevének elterjedésében, hogy a kollégium értelmiségieket nevelt, akik gondoskodtak róla, hogy a szabadságszerető garabonciás alakja eleven maradjon, s a legendaképződés törvénye szerint akár misztikus régióba emelkedjen.”

(Bakó Endre: Csokonai, a regényhős)

„A gyerekotthon az tulajdonképpen olyan, mint egy kollégium? – visszhangzik a fejemben Vilmos úr kérdése. Öt évig egy csoportban voltam a Kovács lányokkal. (…) Az anyjuk hozta be őket, biztonságban akarta őket tudni. Az apjuk mindkettőt bántotta, a legaljasabb módon. Két évvel később a pasas megölte a nőt, és most egy börtönben rohad. Remélem, pontosan azt kapja ott, amit érdemel. Vajon Vilmos úr szerint a börtön is olyan, mint egy kollégium?”

(Jánoki-Kis Viktória: Rebeka)

*

A Nyitott Műhely novemberi vendége Jánoki-Kis Viktória író, forgatókönyvíró, kinek írásai rólunk szólnak, a családanyáról, a kamaszról, a reményvesztett emberről, az igazságot keresőről. Első novelláskötete 2021-ben, regénye 2024-ben jelent meg a Magyar Napló Kiadó gondozásában. Két forgatókönyvéből is rövidfilm készült (Hintaszék, Online). Pályájáról, alkotói világáról és elképzeléseiről Szente Anita irodalomterapeuta, író beszélget a szerzővel: „…számomra minden ember egy külön univerzum, ezért nem is tartok attól, hogy valaha kifogynék a megírásra érdemes történetekből. Rendkívül nagy kiváltságnak tartom, amikor valaki a bizalmába fogad, és megoszt velem egy kisebb vagy nagyobb szeletet a világából. Ha egy komoly, őszinte beszélgetés során megismerem és átélem a velem szemben ülő ember gondjait és fájdalmát, az számomra katartikus élmény. Ilyenkor úgy érzem, hogy leomlanak saját életem korlátai, és egy nagyobb, fontosabb egészhez kapcsolódom. Emellett pedig van bennem intellektuális igény arra, hogy megértsem a különböző viselkedésminták és döntések mögött rejlő okokat és mozgatórugókat. Ez nem pusztán pszichológiai érdeklődés – sosem akartam pszichológus lenni –, hanem egyfajta vágy annak bizonyítására, hogy alapvetően minden ember jó, csak menet közben bizonyos dolgok megtörik, megtörhetik.” A lapszámban továbbá Bali Anikó, Filip Tamás, Győri László, Lackfi János, Miklya Zsolt, Payer Imre, Péntek Imre, Rónai Balázs Zoltán, Tóth Erzsébet versei, valamint Jánoki-Kis Viktória és Sylva Fischerová prózái szerepelnek. Bakó Endre irodalomtörténész tanulmányában a Csokonai Vitéz Mihályról szóló regényeket mutatja be és értékeli, összesen tíz művet, Csathó Kálmán Földiekkel játszó égi tünemény című, 1924-es regényével kezdve egészen a legfrissebb, 2000-es években megjelent munkákig. Móser Zoltán esszéjében Zsidó Ferenc erdélyi író nemrég megjelent, A fák magukhoz húzzák az esőt című regényének a népi kultúrával kapcsolatos vonatkozásairól ír: „Ezt a regényt a századik oldal után jegyzetelve olvastam, mert számomra világossá vált, hogy valóságos élményekből, »valóságdarabokból« áll: ösztönösen is arra figyeltem, hogy a regény történeteiből én hol, mit láttam, éltem át gyermekkoromban; mi az, ami ismerős, mi az, ami hasonló élményt, emléket hív elő.” Horváth Sándor Domonkos író Reisinger Attila íróval készített kisinterjút Sárga csillag című, legújabb kötetéről: „Beleképzeltem magam Radnóti lelkiállapotába, amikor mozgásképtelen testét lerángatták a szekérről, és húsz társával együtt várta a kivégzését. Végignézte, ahogy munkaképes társai megásták a tömegsírt, átélte az egész borzalmat, amíg rá nem került a sor, hogy Tálas András megölje őt is.” A 2024-es Tokaji Írótábor eseményeit megidézve, közöljük Kenyeres Zoltán irodalomtörténész beszédét, amely Pomogáts Béla emléktáblájának avatásán hangzott el: „Béla, a háborúról nem is szólva, életének java részét egy nagy országos Kufsteinben élte le, aztán pedig meg kellett érnie a szellemi élet hagymázas karámokra bontódását a helyett az egységes és mégis sokfelé ágazó, egyszerre európai és egyszerre nemzeti gondolkodás helyett, amiért dolgozott”; valamint Végh Attila laudációját Győrffy Ákos költőről, aki az írótábor fődíját vette át: „Győrffy Ákos megrendítő írásai térképek: a szenvedő lélek cserkelőútjai a közös emberi sors háttérsugárzásában. Amikor ő a legsűrűbben önmaga, akkor a leghatártalanabb. Kilép a fából, a vérével ír egy verset, és visszahúzódik a fába, ahová senki emberfia nem követheti. De ez a bükkfa tele van vésve szívekkel.” A Könyvszemle rovatban Jánoki-Kis Viktória Csend és zivatar, Zsidó Ferenc A fák magukhoz húzzák az esőt, Vass Tibor Mondanom sem kell: húsz év Berekfürdő, valamint Papp Endre Egy mizantróp aggályai című kötetéről olvashatunk. Lapszámunkat Raffay Béla (1944, Sopron) A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett szobrászművész alkotásaival illusztráltuk, akiről Kovács István költő, műfordító, történész közöl esszét.