Mi hát az idő? Ha senki sem kérdezi, tudom; ha kérdik tőlem, s meg akarom magyarázni, nem tudom. (Hippói Szent Ágoston)
Ezt a könyvben is idézett, ősidők óta fennálló dilemmát feszegeti Oberczián Géza új kisregényfolyama. A természettudomány és a szellem legkiválóbb elméi is igyekeztek már megválaszolni, ki a fizika, ki a filozófia felől közelítve. Az ő elméleteik köré fűzi az író könyvének történeteit, lehetséges párhuzamokat vonva a tudományágak között.
A Téridő egymással lazán összekapcsolódó, mégis összefüggő kisregényei mindhárom idődimenziót felvonultatják, megjelenítve az időben való létezés archetípusait: ki a múltba réved, ki belevész a jelenbe, ki a jövőjét építgeti. A tér szűkössége – mivel a történések helyszínei jól körülhatárolhatók – erősíti az idő mint negyedik dimenzió jelenlétét, a tér változásai pedig az egyes történetek végén egyben ugrást is jelentenek az időben a múltból a jelenbe és tovább.
Izgalmas írói megoldás, hogy az eltérő idődimenziókat megjelenítő mindhárom történet (Szingularitás, Eseményhorizont, Entrópia) egyaránt jelen időben játszódik.
Miért ragad bárki is a múltban? Hogyan lehet továbblépni, megélni a jelent, a mindennapok valóságát? Mikor, mitől válik láthatóvá a jövő? A feszes ritmusú, sodró lendületű szövegek hősei több választ is példáznak a kérdésekre, miközben a sokszor végletesen és sarkítottan ábrázolt helyzeteik dacára nem különleges figurák: maiak, átlagosak, akiknek sorsa egyben az idő játéka is.
