A Magyar Napló augusztusi számában kapott helyet Ilber Ortayli török történész, politológus írása a török–magyar kapcsolatokról a trianoni döntés fényében: „A trianoni békediktátum az 1930-as évek Törökországában a sèvres-i békeszerződés ellen küzdelmet folytatott polgári és katonai körökben is együttérzést keltett a magyar nemzet iránt. Mind Ankara városának újjáépítésében, mind a tudományos intézetek (…), valamint a mezőgazdasági intézmények fejlesztésében a magyar tudósoknak, zeneszerzőknek és művészeknek egyaránt kiemelkedő szerep jutott.” A lapszámban Falusi Márton, Gál Sándor, Horváth Florencia, László Noémi, Lázár Balázs, Miklya Zsolt, Turbók Attila, Végh Attila versei, valamint Juhász Zsuzsanna, Major Eszter Anna és Varga Zoltán Zsolt prózái szerepelnek. A Nyitott Műhely rovatban Rózsássy Barbara kérdezi Végh Attila költőt, írót: „sosem értettem, miért panaszkodnak arra egyesek, hogy költői válságban vannak. Szerintem ennek örülni kéne: amikor egy-két év kihagyás után újra beszélni kezdesz, egész más szinten fogsz megszólalni, mint előtte. A csöndek beépülnek a következő írásba, gazdagítanak; ha nincsenek tele csönddel a szavaid, az nem költészet.” Vidnyánszky Attilával, a Nemzeti Színház főigazgatójával és vezető rendezőjével a fiatalkori indíttatásokról, színházi, szakmai kérdésekről, valamint a rendezésében színre kerülő Bánk bán című opera augusztus 20-i, margitszigeti bemutatójáról Haramza Kristóf készített kis interjút. Karádi Zsolt tanulmányában a hetven éve elhunyt Schöpflin Aladárra, a Nyugat meghatározó kritikusára emlékezik, számos kortársat idézve: „a 20. század egyik legjelentősebb ítésze volt. (…) Schöpflin Aladár kötetei máig mintát adnak toleranciából, igyekezetből, józan ítélő erőből, lankadatlan cselekvőkészségből.” Jánosi Zoltán, Kiss Gy. Csaba és Vasy Géza az idén augusztusban 75. születésnapját ünneplő Kovács István költőt, történészt, polonistát köszönti: „Életművének magashegységét ezek az ormok: az irodalom (a líra, amely a Kilencek lírai forradalmat végrehajtó közösségétől indult el, valamint a kortükröző próza és a lengyel műfordítások), a közép-európai egymásra utaltságot különösen a lengyelek és magyarok viszonyára koncentráló történészi művek, és a lengyel–magyar szeretet elmélyítéséért a rendszerváltozás után a kultúra síkján rengeteget tevő diplomáciai tevékenység adják” (Jánosi Zoltán). Mezey Katalin és Hóvári János a június 7-én elhunyt Kő Pál szobrászművész alakját idézik meg esszéikben: „Kő Pál a nemzethez tartozás s az örök egyetemes értékek tiszteletét véste kőbe, vágta fába, s öntötte bronzba vagy más anyagba” (Hóvári János). A Könyvszemle rovatban L. Simon László Körbejárni a hazát, Deák-Sárosi László A jel újbóli helyreállítása. Film, hagyomány és innováció, Bartusz-Dobosi László lélekszakadtak. Téboly az irodalomban és Tamáska Péter Keszthely. Régiségek, furcsaságok, nyáröröm című könyvéről olvashatunk. Lapszámunkat Kő Pál munkáinak reprodukcióival illusztráltuk.
