A Magyar Napló novemberi számának írásait a magyar nyelv napjának (november 13.) alkalmából válogattuk. „…nyelvünk a határok fölött is mindenkié, s (…) Trianon óta egybefogó, egyetlen hazánk az anyanyelv” – áll Minya Károly nyelvész, egyetemi oktató lapkezdő jegyzetében. Mózes Huba az 1956 után idegenbe szakadt Sulyok Vince költői pályájának kiemelkedő mozzanatairól írt esszét: „Mi történik a nyelvvel, / a másik életből hozottal, / az anyanyelvvel, / mi történik vele évtizedek / során az idegenben, / hol ellene létezik minden” (Sulyok Vince: Hazád és anyanyelved). A lapszámban Benke László, Csuday Csaba, Győri László, Király Farkas, Lackfi János, Oláh András, S. Csoma János, Serfőző Simon, Zirig Árpád versei, valamint Konczek József, Marosi Gyula, Szénási Ferenc prózái szerepelnek. A Nyitott Műhely rovat vendége Bodor Ádám író, akivel Karácsonyi Zsolt költő, szerkesztő, kritikus beszélget a szerző műveiről, az írás folyamatairól, jelentéses szavakról, fogalmi struktúrákról: „A novella, akár a kamarazene, nemes műfaj, nem mindegy, mit bír magán elviselni, mi az, amit egy félig-meddig meglévő történetből el lehet, vagy ajánlatos elhallgatni, vagy éppen eltúlozni, ami aztán megszabja a kibontakozás belső ritmusát. A novellaírásra is fokozottan érvényes: érezni, hol, mit, mikor kell abbahagyni. A túlírással, akár egy festmény »túlfestése« során, kiégnek, kifakulnak a színek, végső soron eltűnnek az alkotás őszinte, legautentikusabb jegyei” (Bodor Ádám). N. Horváth Béla tanulmányát Illyés Gyula Oroszország című útirajzának szentelte: „A Szovjetunió felfedezésére az 1920-as évek végétől volt igazán szüksége a szovjet külpolitikának. Noha a manipulatív szándék úgyszólván a Szovjetunió megszületése óta működött, nagyobb számban ekkortájt hívták meg azokat a reprezentatív baloldali vagy a kommunizmussal szimpatizáló személyeket, akiktől azt várták, hogy az 1929 utáni fordulatot, a sztálini terrort legitimizálják, vagy beszámolóikkal cáfolják.” Tóth László tanulmányában a szlovák költészet magyar fordításának történeti vázlatát rajzolja meg: „a kortárs szlovák költészet magyar(országi) recepciója, akár az 1989 előttihez képest is visszaesett, a magyar költőkre, illetve a magyar költészet jelenlegi folyamataira gyakorolt hatása pedig – ha egyáltalán beszélhetünk ilyesmiről – elenyésző. Ami viszont nem biztos, hogy üdvös a magyar költészetre nézve, mivel a szlovák lírában változatlanul olyan folyamatok (is) zajlanak, amelyek a magyar versbeszédet és versbéli kifejező eszközöket is gazdagíthatnák.” Lengyel János Varga Évával, a Beregszászi Járási Központosított Könyvtárhálózat igazgatójával készített kis interjút a jelen és a jövő kihívásairól: „A legtöbb járásban – így a Beregszásziban is – az utóbbi években állománygyarapításra nem biztosítanak költségvetési forrásokat, ami azt jelenti, hogy különböző programok révén kapunk új kiadványokat, főleg államnyelven. A magyar könyveket főként a Márai-program révén, illetve könyvkiadók, könyvtárhasználók, kortárs magyar írók ajándékaként kapunk könyvtárainkba.” A Könyvszemle rovatban Balázs Géza Nyelvszokások. A nyelvszokások mint szimbolikus nyelvi cselekvések, Nádasdy Ádám Milyen nyelv a magyar?, Péntek Imre Csipetnyi ég, Böröndi Lajos Megégett idő című kötetéről olvashatunk. Lapszámunkat a Magyar Művészeti Akadémia „Mert nem lehet feledni…” című, a trianoni békeszerződés 100. évfordulójára rendezett kiállítása anyagának reprodukcióival illusztráltuk.
