A júliusi Magyar Napló Nyitott Műhely rovatának vendége Száraz Miklós György Babérkoszorú-díjas író, akivel Demeter Zsuzsa kritikus, irodalomtörténész készített interjút emlékezetről, örményekről, múltról, álom és irodalom viszonyáról: „Valamire való magyar író nem tud úgy írni semmiről, hogy abban ne legyen benne Trianon. Ne legyen benne 1944. Tagadva vagy siratva, megértően vagy ellenségesen, mesébe menekülve vagy realistán, hazugul vagy önmarcangolva. Nem kikerülhető. Jó író mindegy, mit ír, erről is ír” (Száraz Miklós György). A beszélgetés mellett közöljük a szerző Duna. Mítoszok Dunája – a Duna mítosza című esszéjének részletét az elsüllyesztett Ada Kaleh szigetéről: „Egy forrásom azt írja, ez volt a cserszömörce földje, egy másik a vad olajbogyók szigetéről regél. Csempészek szigete, rózsák szigete, a dohány szigete. Erődsziget és szigetvár. A sziget izgatja az emberi elmét. Különösen, ha olyan isteni környezetben, gigászi sziklafalak rejtekén bújik meg, mint amilyen a Duna vaskapui szakasza.” A lapszámban továbbá Farkas Gábor, Gál Sándor, Kókai János, Kürti László, Lázár Kinga, Vörös István versei, valamint Hegedűs Imre János, Kontra Ferenc, Kovács Katalin és Nádasi Krisztina prózái szerepelnek. Hambalkó Dalma a József Attila-díjas irodalomtörténésszel, Vasy Gézával készített kisinterjút a Fölrepültek rajban című új kötetéről, amely immár második munkája a Kilencek költőcsoportról: „A társaságnak kétféle szempontból is maradandó, irodalomtörténeti a jelentősége. Először is azért, mert az egypártrendszernek akkor még igen merev és korlátozott hatvanas éveiben volt bátorságuk s végül erejük is ahhoz, hogy kiharcolják annak az antológiának a megjelenését, amelyet kizárólag ők maguk állítottak össze, s ezzel saját csapatukat mutatták be. Szerkesztői elvük politikai tett is volt.” Jászberényi József irodalomtörténész, kultúrtörténész tanulmányának középpontjában egy Cimabue-festmény, és általa a szakrális művészet áll: „Ha az ember átélte az imago dei eszközével munkálkodó, az Istent és teremtését dicsőítő, a művészi munkát hálaadásként felfogó művész alkotásának csodáját, akkor mintegy átlép egy kapun, s egész további életében azt a művészetet keresi, amelyben saját teremtettségét és az ebből adódó személyes és szociális feladatait egyre jobban megértheti.” Balázs Géza nyelvész, néprajzkutató tanulmányában a szervességnek a magyar kultúrában való folyamatát, főbb törekvéseit mutatja be, némi elméleti kitekintéssel: „A szerves tehát az, ami folyamatos, hagyományon alapul, a múltból építkezik, továbbfejlődik, tovább él a »megszüntetve megőrzés« állapotában. »Az egyetlen kategória, amely a megértést megnyitja, a hagyomány.« A szerveset művelődéspolitikai-ideológiai megközelítésben »életigenlőnek«, és a nemzetek korától ahhoz kapcsolódónak tartjuk.” A nemrég elhunyt felvidéki költő, író Gál Sándort Zsille Gábor költő, Jankovics Marcell rajzfilmrendezőt, grafikust, könyvillusztrátort, kultúrtörténészt, írót Szakolczay Lajos kritikus, irodalomtörténész búcsúztatja esszéjében. A Könyvszemle rovatban Kontra Ferenc Lepkefogó (és más csapdák), Sarusi Mihály Hun a Szeret szompolyog, Borcsa János Örökségem, Gulyás Imre Egy alföldi falu arcai. Tiszanána ma, valamint Kürti László ahogy én öleltem című kötetéről olvashatunk. Lapszámunkat Buhály József festő- és grafikusművész munkáinak reprodukcióival illusztráltuk.
