Az októberi Magyar Napló Nyitott Műhely rovatának vendége Finta Éva költő, kinek pályája kárpátaljaiként, majd az anyaországba áttelepülve is ritkán került előtérbe. Válogatáskötetének kiadására készülve, életpályája számbavételekor sok egyéb mellett erről, itthonról és otthonról, s október apropóján 1956-os családja emlékezetéről is beszélget Luzsicza István költő, szerkesztő a Sárospatakon élő, József Attila-díjas szerzővel: „Az ember benne él áramlatokban, érkeznek a hírek a világból, bennünket érintő vidékekről, emberekről, az írás pedig olyan prizma, amely magába gyűjti az impulzusokat. A haza fogalma számomra ma is kettős természetű, és ez már aligha fog változni. Lassan már csak a nyelv marad stabil ebben a fogalomkörben, s ezt is kikezdi a társadalmi és politikai környezet. De nem aggódom: amikor megnevezem a gondokat, azzal át is adom az »univerzumnak«, hogy foglalkozzon vele. Bízom valami magasabb rendűben, az emberi leleményben, s abban, hogy a kontárkodások torz végkimenetele nem szokta túlélni önmagát. A végesség nem csak a boldog dolgokra vonatkozik.” Ugyancsak Luzsicza István készített kisinterjút Horváth (EÖ) Tamás íróval új kötetéről, a Valóságfia című regényről: a mű főhőse, „Talpas Szilveszter (…) nemcsak a személyes élményeimet és benyomásaimat, hanem közös történelmi tapasztalatainkat is visszaadja. Mindig a valóságot képviseli, mert minden kornak és helyzetnek valóságkényszere van, és a valóság az igazság leképeződése. Talpas Szilveszter igazságkereső, ezért ütközik mindig, hol sikerrel, hol nem, ám ettől ő mindig több lesz. Mert nem a győzelem vagy a vereség a lényeg, hanem az, hogy befogadja és tovább vigye a valóságot, az igazságot. Ettől a valóság fia.” A lapszámban továbbá Fecske Csaba, Finta Éva, Valentin Iacob, Király Farkas, Kulin Borbála, Mechiat Zina, Németh István Péter, Szélesi Sándor versei, valamint Majoros Sándor és Miklya Luzsányi Mónika prózái szerepelnek. Prohászka László művészeti író Thassy Jenő (1920–2008) magyar író, katonatiszt, a második világháború idején az ellenállási mozgalom tagja, a Szabad Európa Rádió, majd az Amerika Hangja Rádió munkatársa emlékezetének szentelte tanulmányát: „1956 őszének eseményei felkavarták az emigráció életét. Rajkék október 6-án, majd Sólyom László és társai október 13-án történt temetése után, többen mondták Thassynak némi fekete humorral: »ha otthon maradtál volna, most téged is újratemetnének«. Kenyeres Zoltán irodalomtörténész az idén 90 éves Szakonyi Károlyt köszönti esszéjében: „Szakonyi Károly regénye [Vénusz születése] nem az élettragédia, hanem az életszeretet regénye. Néha cseh filmeken látni ilyet. A magyar irodalom jó része a búskomorság árnyékában van. Mindig is oda húzódott. Weöres Sándor játékos derűje kiemelkedő ritkaság. Itt mindig fontosabb volt, hogy ki uralkodik és minek a nevében, mint az, hogy a felhők mögül néha kisüt a nap…” Karádi Zsolt főiskolai tanár tanulmányában Áprily Lajos lírája korai szakaszának a trianoni veszteségre reflektáló darabjait veszi szemügyre: „…lírájában a traumatikus élmények zenévé válnak. A homokszem okozta fájdalomból gyöngyöt sarjasztó kagyló képében a kisebbségi sorba jutott magyarság gyötrelemből erényt fakasztó, transzilvanista magatartásmintáját éppúgy tematizálta, mint önmaga alkotásmódját.” A Könyvszemle rovatban Temesi Ferenc Apám, Szentmártoni János A katarzis nyomában, illetve Tüskés Gábor szerkesztésében a Critica című kötetekről olvashatunk. Lapszámunkat Szemadám György Munkácsy Mihály-díjas festőművész, művészeti író és filmrendező munkáinak reprodukcióival illusztráltuk.