A Magyar Napló áprilisi számából:

 

„vegyél magadra bundát, ha

a megfagyott könyvtárba lépsz,

próbáld meg kitalálni, mi van

a sáskák imáiban, és miért jut

kamikaze-élet a tiszavirágoknak.”

(Filip Tamás: Köszönöm, Polonius)

 

„Bár tél van, nincs fagy, nincs hó, csak halál.

A tű elgörbült,

S nem jutott át fokán a balga ember,

Aki elhagyta, majd megölte Istent”

(Lázár Balázs: Utószó)

 

„De aki itt egykor otthonra lelt,

ma csak egy vendég.

Talán hűsége, mi felmenti tettét.

S hogy olykor, amikor lát is,

iszkázi szemmel nézi,

ami a világból még megéri.”

(Szentmártoni János: Egy este az iszkázi kertben)

 

„Apollón lantja a dal hajlékonyságával és természetességével tudta megszólaltatni a legösszetettebb, más módon kifejezhetetlen érzelmeket is. A 20. század második felére odáig jutottunk, hogy a sorsot, az életutat, a történetet, az élettényeket abszolút mértékben devalválva, egyesek magát a szerzőt is igyekeztek kiiktatni az irodalmi diskurzusból.”

(Zóka Péter: A család Utassy József költészetében)

 

„ülsz, egyelőre rezzenéstelenül,

mert tudod, kiszökni lehetetlen,

tó simogatta hófehér múltkavics

vagy, jelenlét ebben a szövegben”

(Lajtos Nóra: lélekfodor)

*

A Magyar Napló Nyitott Műhely rovatának áprilisi vendége Tóth László József Attila-díjas költő, kortárs irodalmunk legsokoldalúbb szerzője, aki számos műfajban alkot. Az idei költészet napja alkalmából lírai pályája fontos mozzanatairól, műhelytitkairól, a vershez való személyes viszonyáról Zsille Gábor költő, szerkesztő kérdezte: „A költészet számomra a lélegzetvétel: az én kiterjesztésének, a lét kiteljesítésének legfontosabb eszköze és útja – minden más csak passzió, az intellektus kalandja… Költés helyett azonban legtöbbször csak a versolvasás marad, lélegeztetőgépként… Igaz, így legalább a színháztörténészek között én lehetek a legjobb költő, a költők között pedig a legjobb színháztörténész… Már ez is eredmény, nem?” A lapszámban gazdag lírai anyagot közlünk: Báger Gusztáv, Cyprian Kamil Norwid, Czigány György, Filip Tamás, Király Farkas, Lajtos Nóra, Lázár Balázs, Miklya Zsolt, Rónai Balázs Zoltán, Szentmártoni János, Tamás Menyhért, Tóth László, Z. Németh István versei, valamint Farkas B. Szabina, Stancsics Erzsébet és Zöldy Pál prózái szerepelnek benne. Márkus Béla irodalomtörténész esszéjében Sarkadi Imre debreceni kötődéséből kiindulva az alkotó és művei morális praxisát mutatja be, szót emelve a kiváló szerző születése 100., halála 60. évfordulójának (2021) méltánytalanságai miatt: „Turisták, bejáró diákok, munkások, bárkik a Nagyállomás aluljárójából feljövet a lépcsőfokokra írva szembe találják magukat az érdemesek nevével: Szabó Magdától Kiss Tamáson, Tóth Máté Miklóson, Pinczési Juditon át Térey Jánosig futtathatják a tekintetüket. Sarkadi nincs köztük. Nem bántanánk meg a vasutasokat, krampácsolókat, hogy ők állították volna össze a névsort – a helyi irodalmi hagyományok váltókezelői, menetirányítói lehettek ők. Ők, akik talán ismerték az egyik legendát, miszerint Sarkadi huszonnégy évesen az akkori közlekedési viszonyoknak megfelelően vonat tetején, fékezőfülkében, mellékvágányokon vesztegelve érkezett Pestre. A mai, képzeletbeli vonatot, rajta az életmű egésze, a szülővárosban valahol egy mellékvágányra irányították, és magabiztos nemtörődömséggel hagyják ott vesztegelni.” L. Simon László költő, esszéista írásával búcsúzunk a nemrég elhunyt Kabdebó Lóránt József Attila-díjas irodalomtörténésztől, kritikustól, egyetemi tanártól, Szabó Lőrinc monográfusától: „Tudva, hogy a magyar szépirodalom nem lehet csupán a tudományos műhelyek kutatásainak tárgya: nemzedékről nemzedékre kell olvasókat, csillogó szemű rajongókat nevelni. Ő is rajongó volt, aki kiszabadította a metaforákat az elektronmikroszkóppal dolgozó tudósok és a szikét ragadó boncmesterek keze közül, s úgy emelte éteri magaslatokba értelmezésének tárgyát, hogy közben nem mondott le a tudomány módszertanáról és a szakmai igényességről.” A Könyvszemle rovatban az Infinitivusz. Kortárs művészek Pilinszky János-tükre, Szilágyi István A hóhér könnyei, Kocsis Csaba Megrajzolom az ebédet, Simon Adri Tizenöt halál és Varga Melinda Tizenkét kagyló című kötetéről olvashatunk. Lapszámunkat magyar költőnőket ábrázoló portrék reprodukcióival illusztráltuk.