A júliusi Magyar Napló tartalmából:

 

„A magyar regény »új útjait« végigpásztázó korabeli tanulmányok egybehangzó állítása, hogy

a hatvanas évek »mélyreható fordulatot« hoztak, kiváltképp a művek világképe formálódott

át. Ezt jelezték az elnevezések: oknyomozó, problémakereső, vitaregény. Gyökeres változást

hirdettek az ötvenes évek felfogásához képest, miszerint az osztályellentétek alapján lehet

megrajzolni a korszak társadalmilag jellemző arculatát…”

(Márkus Béla: Cseres Tibor: Hideg napok)

 

„Nagyapa, ha ismerte volna akkori álláspontját, igazat adott volna Tisza Istvánnak. Ő vitézkedési hajlamai dacára szintén szkeptikus volt a háborút és Szerbia megtámadásának a propaganda által szétkiabált indokát illetően. – Nem járja, hogy két ember haláláért, még ha hercegi párról van is szó, ezrek fizessenek az életükkel.”

(Berta Zsolt: Háború se béke)

 

„Átszövi a házat, ahogy mesél anyámnak a Halál,

benne alszunk, benne ébredünk mind.

Ő várja már, mikor fekszik mellé, ahogy

kislány korában a nagyanyám, szórakozottan

babrálva hajtincseivel, amíg a mese tart.”

(Végh Attila: Ami föloldódott)

 

„Banner Zoltán a huszadik századi erdélyi magyar művészet, és az arra irányuló gondolkodás legidősebb élő személyisége. Érthető, hogy mind gyakrabban tör fel lelkéből a kétkedő gondolat: »Kamaszkori világfájdalmam egyre bénítóbb öregkori félelemként merül fel bennem: több mint hat évtizedes utazásaim az erdélyi magyar művészetbe hagynak-e járható

nyomot?«”

(Aniszi Kálmán: Banner Zoltán és az erdélyi magyar képzőművészet)

 

„egyedül a csillagok ezüstös gyökere lehet

a süllyedő ég mentőöve mintha egy nagy

madár nyelné el a napot

jégből felröppenő griffre gondolok

ahogy nekiszáll az éjszakának”

(Murányi Zita: csillag)

 

*

 

A júliusi Magyar Napló Nyitott Műhely rovatának vendége Kopriva Nikolett Debüt-díjas költő, akivel lírikusi pályakezdéséről Kovács Újszászy Péter költő, irodalomkritikus készített interjút: „Szerintem otthon az, ahol biztonságban érezzük magunkat, jó esetben a hely, ahova minden kezdet visszavezethető. Persze új otthonai is lesznek az embernek. A változás, kutakodás mindenképp inspiráló az alkotói munka szempontjából. Szerintem minden az, ami ingatag, bizonytalan talaj − jelen van benne a hiány −, hisz állandó kétely övezi. Ezekből jönnek a kérdések, amelyek nyomán megszületik egy-egy mű. Ha valamiben nincs meg ez a feszültség, arról nem igazán van mondandóm.” A lapszámban továbbá Both Balázs, Kopriva Nikolett, Lennert Móger Tímea, Méhes Károly, Murányi Zita, Szegedi Kovács György, Szélesi Sándor, Tomaji Attila, Végh Attila versei, valamint Berta Zsolt és Konczek József prózái szerepelnek. Végh Attila József Attila-díjas költőt új verseskötetéről, a Transzbetonról Zsille Gábor szerkesztő kérdezi: „Túl azon, hogy végtére is költő vagyok, aki megrendülésre dolgozik, a következő tény megdöbbentő: tíz-húsz évente világok tűnnek el. Hol van már az a világ, amelybe születtünk, és amely fekete-fehér filmekből, Cseh Tamás-dalokból, saját balatoni emlékeinkből integet? Összes eleme, mozzanata semmivé lett. Hol van az a világ, amelyben az underground éjszakai életét éltük, naponta megmerülve a pesti Bermuda-háromszögben? Túlélők vannak csak, kísértetek. Mint én.” A Könyvszemle rovatban Farkas Árpád Ostorzúgásban ének, Böszörményi Zoltán Darabokra tépve, Z. Németh István Tejfehér köd, Karádi Zsolt Portrék – albumba simulva: Költők, írók, kritikusok a Nyugat környékén, valamint Simon Ferenc A „Columbo-módszer”. Tanulmányok és kritikák című kötetéről olvashatunk. Lapszámunkat Zsögödi Nagy Imre festőművész (1893–1976) munkáinak reprodukcióival illusztráltuk.