A decemberi Magyar Napló tartalmából:
„És az éjféli misén, mikor Péntek felállt, hogy elmondja nehezen betanult szövegét, miszerint »Dicsőség az Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek«, Péntek hallgatott. Végignézett az embereken, és elindult, lassan, ahogyan a Nap kel reggel, megállíthatatlanul, és fellépkedett a szószékre. (…) És Péntek harsány hangon beszélni kezdett. Lassan, egymás után mindenkihez szólt. Hogy angol, szuahéli, vagy milyen nyelven beszélt? Ki tudja?”
(Zöldy Pál: Kvikveg)
„sokszor elgondolkodom anyám kövénél ülve
ő ismertette meg velem Istent
hiszen ha Isten mindenütt ott van
bizonyára olykor ezt a képességét átadja másoknak is
nem mindenkinek, csak aki méltó erre
így lehetséges, hogy anyám mindenütt velem legyen”
(Tóth Erzsébet: Lánykori név)
„De vajon miért is fontos ennyire Monostori Imre számára Németh László fogadtatástörténetének feldolgozása? Talán azért, mert Németh Lászlónak nemcsak a művei, hanem eszmei-ideológiai-politikai megjelenése és hatása választóvízként szolgált a 20. század magyar irodalom- és eszmetörténetében, a hozzá való viszonyulás, kicsit sarkítva, tulajdonképpen az egész magyar szellemi élet igazodási pontja lett…”
(Petrik Béla: Monostori Imre Németh László-„monográfiájáról”)
„De a hajó tényleg hajó volt,
fatest, faárbóc – mind való volt,
s a hajóból egy hús-vér ember
nézett minket figyelmes szemmel.
Hatalmasra düllesztve brüsztje,
arca, mellye szörnyen beföstve.
Viking volt, ez rögtön kilátszott;
üstöke veres fényben játszott.”
(Nyilasy Balázs: Kvarneri anziksz vikinggel)
„1921. december 14-én és 16-án az antanthatalmak által felügyelt népszavazáson a választásra jogosultak mintegy 90 százaléka vett részt. Az érvényes szavazatok közül Magyarországra 15334, míg Ausztriára 8227 esett. Sopron és Brennbergbánya, Ágfalva, Harka, Fertőtoboz, Kópháza, Fertőrákos, Sopronbánfalva, Balf, Nagycenk magyar maradt, miközben a szavazópolgárok többsége német anyanyelvű volt. Voltak, akik úgy vélekedtek, a szív diadalmaskodott…”
(Szakály Sándor: Nyugat-Magyarországért Sopront!)
*
A Magyar Napló folyóirat decemberi számának több írása is megidézi karácsony ünnepének misztériumát. „Ha belegondolunk, a betlehemi történetet is a világuralmi törekvések konfliktusai mozgatták. Pedig milyen szép lehetett volna! Pásztorok indultak a Megváltó imádására, utánuk mindjárt a korabeli kultúrák bölcsei jöttek, hogy fejet hajtsanak a jászolba érkezett Isten előtt. De követték, számontartották a jeleket a hatalmasok is, s mert hittek a jövendölésben, őket egyedül az isteni terv megpuccsolása hajtotta előre. Mit érne a hatalom és a világ pénze, ha a tigris és a szelíd őz békében élhetne egymás közelében?” – olvashatjuk Vári Fábián László költő, író lapkezdő jegyzetében. A Nyitott Műhely rovat vendége Gáspár Ferenc író, aki többek között a Janusról, Gaelottóról és Mátyás királyról szóló trilógiává bővült történelmi regényeivel hívta fel magára a figyelmet. A szerzőt Bakonyi István irodalomtörténész kérdezi: „Az utóbbi időben hál’ istennek mind több komoly szakmunka jelenik meg, amelyekben átértékelik, vagy pontosabban az őt megillető polcra helyezik a múltat – ha lehet ilyen képzavart mondani –, a küzdelmeket, amelyeknek a legfontosabb üzenetük az, hogy soha nem hagytuk magunkat, és még mindig itt vagyunk, itt is leszünk, míg az elmúlt kétezer évben számos kis és nagy nép eltűnt a történelem süllyesztőjében.” A lapszámban továbbá Antal Attila, Czigány György, Nyilasy Balázs, Tóth Erzsébet versei, valamint Ircsik Vilmos, Mirtse Zsuzsa és Zöldy Pál prózái szerepelnek. Kordics Noémi tanulmányában Thomas Mann és Arthur Holitscher, a magyar származású német regényíró, drámaíró, esszéista barátságának történetét dolgozza fel: „Mindkét író esetében fontos kérdéskör a magyar kultúrához és irodalmi élethez fűződő viszonyuk is. Thomas Mann élete során összesen hatszor járt Budapesten. Jól ismerte és nagyra becsülte a modern magyar irodalmat, zenét és képzőművészetet. (…) Arthur Holitscher Magyarországhoz fűződő kapcsolata sokkal mélyebb, de több szempontból problematikusabb is volt.” Boros Erika tanár, irodalomtörténész esszében köszönti Reisinger Attila írót 75. születésnapja alkalmából: „…szinte valamennyi kisregényét megrendülten olvastam, és bennem, a Ceaușescu-érát túlélő székelyben hasonló indulatokat korbácsoltak fel történései. Társuk lettem szereplőinek szenvedéseikben. Históriáiban valós helyszíneken élő valós emberekkel találkoztam, akik a 20. századi világégést követő esztendőkben az író szeretett szülőföldjén, a Kisalföld, az Ős-Hanság, a Sárvíz-Lajta folyó mente falvaiban élték mindennapjaikat, és szenvedték el a rájuk mért igazságtalan sorsot.” A Könyvszemle rovatban Ujváry Gábor „Hűség városa, légy hű őre önmagadnak”, Tóth Erzsébet Kínai legyező és Demeter József 75 év – 75 vers című kötetéről olvashatunk. Lapszámunkat az idén decemberben nyolcvanéves Dohnál Tibor festő-, grafikus- és szobrászművész munkáinak reprodukcióival illusztráltuk, akinek alkotói világáról Jánosi Zoltán irodalomtörténész közöl esszét.
