A januári Magyar Napló tartalmából:
„A várost mély árokkal kerítették körül, amelynek sánc alakúra fölhányt belső, tehát a város felőli partját tüskés ágakból font sövény szegélyezte. Mielőtt áthajtottak volna az árkon keresztülvezető, tölgyfagerendákból ácsolt hídon, majd magán a kapun, elhaladtak az akasztófadomb mellett, amelynek bitófái közül kettőn éppen akkor is lógott egy-egy tetem, körvonalaikat jól ki lehetett venni a kelő Hold fényénél.”
(Bene Zoltán: Úton)
„Hervadt fű szaga a parkban,
a nap még küzd, de gyors a sötétség.
Lent ágak hajolnak össze halkan;
szomorú ez a fénykép.
Zsebedbe cigarettáért nyúlsz,
színeit most veszíti el a táj –
hegük sincs még a régi sebeknek,
máris az új sebe fáj.”
(Both Balázs: A hegyi házban)
„A »nagy elméleti bumm« szélsőséges formái végül a teoretikus gondolkozás legrosszabb esélyeit teljesítették be. S a fentebb jelzett anomáliákat a mi hazai irodalomértésünk is rendre felmutatta. A kétely mindenható hermeneutikája, a korlátozatlan szkepszis nálunk is vezető ideológiává, uralkodó háttérfilozófiává vált, és a hozzá társított metaforikus mantra-fogalmak (a »nyelvi megelőzöttség« és társaik) tudományos színezetet nyertek. (…) A megértésre törő kommunikáció helyét (…) az olvasó elbizonytalanítására, lenyűgözésére apelláló közlésmód foglalta el.”
(Nyilasy Balázs: „Irodalomról s más ily fontos emberi lomról”)
„Aki úgy öltözködik, mint egy költő, az sosem igazi költő.
Öltözetednek ezért szürkének, visszafogottnak kell lennie,
de egy-két furcsa elemet mindenképpen tartalmaznia kell,
hogy azonnal kitűnjön: nem tömegemberről van szó.
Sárkánykarmos gyűrű, fehér keretes napszemüveg, kék
selyemsál stb.”
(Végh Attila: A költői lét tizenkét pontja)
„Az Egy mondat a zsarnokságról az emberiség szörnyű tapasztalatát dokumentálja: a modernitás civilizációs rendjének és eszközeinek kisajátítását elembertelenedett ideológiák szolgálatára. A totalitarizmus rendszerszerű működésének olyan leírását adja, mint Orwell híres regénye, az 1984. Ennek a történelmi referencialitások fölött álló fogalmi, nyelvi és poétikai struktúrának is köszönhetően a vers része nemcsak a magyar irodalmi kánonnak, hanem az irodalmi nyelvnek és beszédnek is.”
(N. Horváth Béla: Ahol zsarnokság van, II. rész)
*
A Magyar Napló Nyitott Műhelyének januári vendége Lajtos Nóra költő, író, irodalomtörténész, akivel szerteágazó munkásságáról Lakatos-Fleisz Katalin irodalomtörténész, tanár beszélget: „Az ihletet én kegyelmi állapotnak hívom. Szoktam is mondani, hogy a verset ketten írjuk: én és az Isten. Alkotáslélektanilag tehát nálam mindenképp jelen van egy úgynevezett transzcendentális szubjektum is, aki – ha úgy tetszik – diktálja a szöveget nekem. Kell lennie egy »szövetséges erő«-nek, magamtól én aligha lettem volna képes tíz kötetet megalkotni.” Lajtos Nóra kisesszével is szerepel az összeállításban, amelyben a kétszáz éve született Petőfi Sándort méltatja: „(…) nemcsak a szabadság apostolát kell látnunk benne, hanem a táj szerelmesét, és a szerelmes férfitájat is. Az Alföld szépségét ő fedezte fel számunkra: a puszta otthonosságát, ahogyan az otthonok pusztaságát is. Kukorica Jancsi Iluskája általa nyert alakot, s hogy a szívében is alig fért meg az indulat, azt csak ő tudta ilyen magas hőfokon megírni Júliájáról, Júliájának. És ne feledjük humorát, iróniáját sem, amellyel mindig impozáns jellemkomikumot és helyzetkomikumot volt képes teremteni.” Király Farkas költővel legújabb, A végtelen meghosszabbítása című, szerelmes verseket tartalmazó kötetéről Biró Máté szerkesztő készített kisinterjút: „Kamuvers-gyűjtemény lenne ez a kötet, ha nem érződne ki a szövegekből a végtelen vágy, a csillapíthatatlan szomj, a kezdeti ősrobbanás és a (világegyetem majdani) végső összeroppanás(a). (…) a világon minden kémia és fizika, e kettő pedig végső soron matematika. Amennyit ismerek e törvényszerűségek közül, azok simán rávetíthetők az emberi kapcsolatokra, kémiailag, biológiailag, de szociológiailag és pszichológiailag is. A szerelem pedig mi más, mint a vegytan, élettan, társadalomtudomány és lélektan által leírt folyamatok ösztönös, primordiális tánca. Ennek teret kell engedni, különben minek élünk.” A lapszámban továbbá Both Balázs, Czilczer Olga, Lajtos Nóra, Luzsicza István, Szélesi Sándor, Végh Attila, Vitéz Ferenc, Zirig Árpád versei, valamint Albert László, Bene Zoltán és Szilágyi-Nagy Ildikó prózái szerepelnek. Bozók Ferenc költő, esszéíró, tanár esszéjében két költő, Gárdonyi Géza és Francis Jammes költészetét veti egybe: „Gárdonyi Gézát a széles nagyérdemű az Egri csillagok, A láthatatlan ember, az Isten rabjai, az Ida regénye és más remekművei alapján méltán tekinti legjelesebb regényíróink egyikének. Regényein kívül novelláira esik még figyelem, színműveire már lényegesen kevesebb, verseire pedig ma már szinte semmi. Pedig dalszerű, friss forrásként folydogáló versei igazán üdítő olvasmányok. Ezek a főként falusi életképeket felvillantó, a magyar népdalkincs vagy Petőfi hatását mutató versek talán Francis Jammes-nak, a bonyolult és enigmatikus francia szimbolisták után áttetsző tisztaságú költőnek lehetnének korabeli kortárs magyar rokonai.” A Könyvszemle rovatban Tőzsér Árpád Vagyonos apáink, Böszörményi Zoltán Regál, a Csikófogat antológia 2022, valamint Wallace Fowlie Lázadó költők című kötetéről olvashatunk. Lapszámunkat Oláh Mátyás László Strabag művészeti díjas festő- és szobrászművész munkáinak reprodukcióival illusztráltuk.
