A Magyar Napló februári számának tartalmából:

 
„Hajladoztok, hömpölyögtök mélyen

bennünk, gyökértelen s torkolattalan

lett vize, erdeje az emlékeknek, s mi

is szétvert bölcsők közt, ökörnyálként

bolyongunk, míg a Nap arany hurkába

gabalyodva végsőt nem rándul a Föld –ˮ

(Tomaji Attila: Erdők, folyók)

 
„Ahányszor elővette Róza ezt a fényképet, mindig elhomályosult a tekintete, megmozdult alatta a föld, és kettéhasadt az idő: – Az a kicsi, morzsányi semmiség az anyja ölében az én uram, Bándi Bertalan lenne? – kérdezte saját magától. – Olyan furcsa, szinte szemérmetlen dolog elképzelni, hogy én ezzel az öklömnyi emberkével egy paplan alatt háltam, vele éltem le az életem, és... Istenuccse! Valóban két idő létezik! Ha nem éppen három!”
(Hegedűs Imre János: Az árva fiók)
 

„Mert a legteljesebben érzéki közeg, a zene, egyszersmind a legelvontabb is. Érzékisége csel, ügyes átejtés, amivel újra és újra lépre csal. Míg legalább egy regény mintát kínál, hogyan rendezzük be az életünket, ha úgy tetszik, még utánozhatjuk is a helyzeteket, szereplőket, magunkat változtatva regénnyé, a zenében nincs ilyen. A zene csak van. De hol van?”
(Lakatos-Fleisz Katalin: Hol van a zene?)
 

„Minél tovább élsz,

beszélsz és írsz, annál világosabbá válik előtted,

hogy egy sziget lakója vagy, egy kopott, szélnyűtte szigeté,

amely alatt egy másik húzódik meg, közelebb

a tüzes maghoz, talán az igazsághoz is,

ám jóval távolabb a szavaktól, amiket

egymás fülébe súgunk…”

(Jaan Kaplinski: Mindenről írtunk)

 
„1964-ben írt, de nemzetiségpolitikailag kényes témája miatt csak 1968-ban megjelent regényében Mács József analitikusan mutatja be a csehszlovákiai magyarság kiszolgáltatottságát, az 1945–47 közötti lakosságcserét, a kollektív bűnösség irracionálissá fajult elveinek alkalmazását, módszerét. Drámai telítettségű képet kapunk a kitoloncolásokról, és (…) a felvidéki magyarság felszámolására irányuló politikáról...”

(Kégl Ildikó: Adósságtörlesztés)

 
*
 

A Magyar Napló Nyitott Műhely rovatának februári vendége Villányi László József Attila-díjas költő, szerkesztő, aki három évtizeden át volt a győri Műhely folyóirat főszerkesztője. A szerzőt Zsille Gábor költő, szerkesztő kérdezte a versekhez fűződő viszonyáról és szerzői műhelytitkairól: „…ha egy mű nem száz százalékig élet, akkor megette a fene. Számomra a tűnődés, a figyelem, a készenlét, hogy megélhessem a mindennapokban megnyilvánuló költészetet, éppen olyan fontos.” Szabó Máté szerkesztő Kulin Borbálával készített kisinterjút a tavaly megjelent …csak szeretek című verseskötetéről: „…a költészet számomra nem cél, hanem melléktermék, a szeretés mint cselekvés, mint az élet sine qua nonjának mellékterméke.” A lapszámban továbbá Farkas Gábor, Géczi János, Jaan Kaplinski, Lackfi János, Szabó Fanni, Tomaji Attila, Villányi László versei, valamint Hegedűs Imre János és Kontra Ferenc prózái szerepelnek. Jakab-Köves Gyopárka író, tanár, teológus Kontra Ferenc alkotói világáról közöl esszét: „A szerző érzékenyen figyel fel mindarra, ami elidegenít, akár a gyermek helyzetében mutatkozik meg, aki fölött minden felnőtt a hatalmat képviseli, akár a kisebbségi lét fájdalmában, a sehol otthonra nem találás képtelenségében. (…) Mi marad annak, aki kisebbségiként »kisebbrendűnek« ítéltetik szülőhazájában éppúgy, mint új lakóhelyén? A hontalanság »kiválasztja« őt.” Domonkos László író személyes hangvételű esszéjében a „szörnyű szépségek földje”, Írország szabadságküzdelmeit veszi számba: „Nem túlzás: a mi Himnuszunk és Szózatunk sorai az ír história fordulatai láttán is ránk törhetnek, újra meg újra. A 13. század közepétől folyamatosan terjeszkedő és a smaragd szigeten mindinkább berendezkedő angolok híveiknek a meghódított területen sorra-rendre adományozzák a birtokokat, a földet imígyen a szó szoros értelmében kihúzva az őslakosok talpa alól. Akiknek betiltják ősi nyelvét, a gaelt, amelyet ma már alig tízezren beszélnek, noha sokkal többen értik…”. A Könyvszemle rovatban Mihályi Molnár László Mács József, Jenei Gyula–Verebes György Szabadulószoba, Krahulcsán Zsolt Biszku. A megtorlás, illetve Mara Zalite Paradicsommadarak című kötetéről olvashatunk. Lapszámunkat Lovas Ilona (1946– 2021) Kossuth-díjas textilművész, képzőművész munkáinak reprodukcióival illusztráltuk.