A Magyar Napló májusi lapszámának tartalmából:
„…akik valamiért késlekedtek, azokat jobb esetben erővel elkergették Bácskából, rosszabb esetben tényleg megásatták velük a saját sírjukat. Ennek a Szilágyi Madarász Vencelnek a bátyja is így járt. Odavalósi lányt vett feleségül, ott akarta leélni az életét, elege volt már a sok kujtorgásból a nagyvilágban, gondolta, jöjjön, aminek jönnie kell, és nem menekült el velük. Hiába hívták. Hát el is hajtották hamarosan a többi ottani férfival együtt, egy nagy gödröt ásattak velük, aztán belelőtték őket.”
(Ircsik Vilmos: Gödrök)
„Az orvos vérvételre küld. / A nővér alig talál vénát. / Egy csepp vér / tengernyi információ, / áll a bejárat feletti plakáton. / Szirti sas. / Azok is lehetünk, / anya. / Aminek két méter / a szárny fesztávolsága / huszonöt centi helyett.”
(Wölfl-Molnár Eszter: Pintyő)
„Nagy Gáspár, különösen a kommunista diktatúra időszakában személyes példájával – »szabadítót mondani« – arra ösztökélte olvasóit, barátait, környezetét, hogy álljanak ki az igazságért, és ne engedjenek a félelemnek, mert csak így érhető el a szabadság.”
(Petrik Béla: Bibó-vonások Nagy Gáspár arcképében)
„– Ez a főszereplő tényleg gyerek – mondom ki hangosan –, folyton erről beszél, a belső gyermeki részét ölelgeti, ahelyett hogy felnőne, és felelősséget vállalna. Mintha minden ember darabokból állna, és amikor hülyeséget csinál, rámutathatna az egyik ilyen részre, hogy te vagy a hibás!”
(Nádasi Krisztina: Trauma, avagy csak a mákos guba áll részekből)
„Módos ember vagyok, tellik culturára, / és költök is arra, mert lelkem kívánja / az bölcs könyveknek szíves társaságát. // Így vettem minap is ékes másolatját / két tinó áráért egy okos írásnak, / ’mi philosophiát tartalmazand bőven.”
(Rónai Balázs Zoltán: Egy káposztafejrül)
„…a liberalizmussal kétségkívül rokonszenvező Grendel nem tekinthető a globalista neoliberalizmus képviselőjének. A nemzeti, nemzetiségi »sajátszerűség« szimbolikus tényét liberálisként is megkerülhetetlennek tartja. Ez magyarázza, hogy merész, egyedi kísérletet tesz a nyugat-európai mintájú, racionalista színezetű liberalizmus és a nemzeti, nemzetiségi eszme összeegyeztetésére.”
(Mórocz Gábor: Provincia és nagyvilág)
*
A Magyar Napló Nyitott Műhely rovatának májusi vendége Molnár Krisztina irodalomtörténész, neveléskutató, tanszékvezető főiskolai tanár, akivel pályájáról, tudományos érdeklődési köreiről és különleges témaválasztásairól, további szakmai céljairól László Laura esztéta, szerkesztő, muzeológus beszélget: „Engem mindig a kiteljesedés és az eszmélkedés módjai foglalkoztattak. Hogyan érkezik meg az ember önnön létébe, milyen találkozásokon, feszültségeken keresztül talál magára – és persze másokra? Hogyan lehet megalkotni egy olyan nevelési rendszert, amely boldog és boldogulni képes embereket eredményez, mozgásba hozva a személyiségre ható tényezőket? A pedagógia világnézet: létezik bennünk egy felhajtóerő, amely – egy műalkotás születéséhez hasonlóan – a tökéletesebb megvalósulás felé húz, a helyes nevelés ehhez ad tudományosan kidolgozott kereteket és emberi interakciókat.” A lapszámban továbbá Bali Anikó, Géczi János, Iancu Laura, Rónai Balázs Zoltán, Székelyhidi Zsolt, Wölfl-Molnár Eszter versei, valamint Ircsik Vilmos, Lantos Tímea és Nádasi Krisztina prózái szerepelnek. Márkus Béla irodalomtörténész, kritikus Szilágyi István író Víkend című elbeszéléséről írt tanulmányával emlékezünk a nemrég elhunyt íróra: „Az elbeszélő hasonló módon, mint a Víkenddel nagyjából egy időben íródott Agancsbozót narrátora, labdáztatja, hintáztatja, lebegteti a szavakat, szellemeskedik. Élvezet, ahogy játszik a nyelvvel, karikíroz, de sohasem gúnyol – így tereli el a figyelmet arról, hogy történetei kudarcokról szólnak, az önámítás alakjaival a középpontban. Igazolódik Kierkegaard tétele: az irónia lehetetlenné teszi a tragikumot, mert annak a helyébe lép. Mégis, vagy ezért is a Ceauşescu-önkényuralom legsötétebb időszakában keletkezett és megjelent elbeszélés Szilágyi István legderűsebb alkotása.” Petrik Béla irodalomtörténész a 75 éve született Nagy Gáspár és a 45 éve elhunyt Bibó István emlékének szentelte tanulmányát, amelyben a politikai gondolkodó nézeteinek és emberi tartásának Nagy Gáspárra gyakorolt hatásáról ír. Kulin Ferenc Széchenyi-díjas irodalomtörténészt A kétszáz éves Hymnus szerzője című munkájáról Szabó Máté, a kötet szerkesztője kérdezte: „Ha csak megnézünk egy világbajnokságot, és a közönség Himnusz-éneklésére gondolunk: akár tudják, akár nem, ez a reformkor öröksége. Ennek az örökségnek a lényege pedig az, hogy ilyenkor nem értékelik az emberek azt, hogy a mellettem álló katolikus, református vagy zsidó-e, hogy német vagy szerb származású. Kölcsey egy nemzeti érzésnek adott kifejezést, egy tömegesen, tömegek által vállalható és elsajátítható élményt.” Mórocz Gábor tanulmányában Grendel Lajos esztétikai ideológiájának alapvonalait rajzolja meg, érintve a szerző politikai világlátását is. A Könyvszemle rovatban Bereményi Géza Magyar Copperfield, Szakály Sándor Múltunkról a mából, Babosi László „A látható időben”. Beszélgetések Ratkó Józseffel, valamint Aniszi Kálmán Vigyázva az ingoványon című kötetéről olvashatunk. Lapszámunkat a Szervátiusz Jenő-díjasok Műcsarnokban kiállított további munkáinak reprodukcióival illusztráltuk.
